Vava
Történetek kutyákról
Lazi Könyvkiadó 2009, Szeged
A polihisztor szerzőt irodalmi berkekben elsősorban jeles vadászíróként tartják számon. Jelen gyűjtemény elbeszélései az ember legjobb barátjáról, a kutyáról szólnak, aki kiváló, okos, hűséges, és ha kell, önfeláldozó társa az embernek, vagy éppen magányos hős, ha a sors úgy hozza.
Czifferszky István sokra tartotta a kutyát, de leginkább a kutya és gazdája kapcsolatát, melyet sorskötésként definiált a címadó elbeszélésben: „a sorskötés, az a kötés, ami csak ember és kutyája közt lehetséges, ha egymáshoz valók”. Ilyen kötés van Vava és gazdája, vagy Jancsi, a gátőr fia és egy hatalmas újfundlandi között, akit a kisfiú maga ment ki az áradó Dunából a Kutya az árban című elbeszélésben. A kötetben nemcsak a sorskötés kialakulásáról olvashatunk, hanem arról is, amikor ez a kötés valamilyen ok miatt megszakad, mint például a Nagyrablóban, vagy pedig kibővül, adott esetben egy kisbáránnyal (A sete bárány és a kuvasz). A záró elbeszélés (Az istenes rendőr) pedig egy nagyon kedves és mulatságos példája a sorskötésnek, ahol egy öregemberről a kutyája „gondoskodik”.
Ajánló
A Vava című könyv úgy kísért végig egy rövid, de megrázó úton, mint valami különc Biblia: a hét történetből több erőt merítettem, mint bármi másból az elmúlt hetekben.
Szoktam mondani, hogy a kutya a legjobb dolog a világon, és ez a félkomoly gondolat ad nekem békét, amikor az erdőben bozontos keverék kutyámmal olyan nyomokat fedezünk fel, amiket csak ő érez, vagy olyan hangok után futunk, amiket csak ő hall. Ez az eggyé válás jelenti nekem a meditációt, a megnyugvást.
Vagy amikor a másik kutyám mellkasára feküdve ketten néztük a fellegeket. Vagy odabújni hozzá, beletúrni a bundájába, figyelmetlenül, de ösztönösen megvakargatni a füle tövét, amikor magad elé nézel a kerti műanyag székben. Szóval számomra a kutya a legjobb dolog a világon.
Aztán jön a baj: megmérgezik, beteg lesz vagy megöregszik (pedig pár éve még kölyökként rágta szét a papucsot), az állatorvos komoly arcot vág és közli, hogy el kell engedni, és nagyokat nyelve bólogat a család, és jön az „így lesz a legjobb" és "a legalább nem szenved”.
Aztán minden megy ugyanúgy: beülök a műanyag székbe még egy ideig megemelem a kezem, de már nincs ott. Ilyenkor elszorul a torkon, és inkább bele sem ülök abba nyavalyás székbe. Aztán valaki hazahoz egy kis hebrencs kölyköt, és megint szaladgálunk a papucsunk után, majd egy kis sámli is előkerül, mert a szék még túl magas.
Ők viszont nem vehetnek új embert, ha a gazdájuk meghal mellőlük, vagy elhagyja őket, pedig hány ilyen történet kering a levegőben: kidobott állatok, akiknek szemeiből már eltűnt a fény. Mi újat veszünk, ők meg bele-betegednek társuk elveszítésébe.
Ilyen történet a nyitó elbeszélés, a „Vava” is, ami egy vizsla hűségéről szól, akinek lelke vadászbalesetben meghalt gazdájával hal meg. No de vagy mindegyikről írok, vagy egyikről sem - és én inkább ez utóbbit választanám, mert nem szeretném elvenni a történetek lelkét.
Sorsok fonódnak össze és szakadnak szét ebben az ízesen összeválogatott és megírt kötetben. Néhány történet rövidebb variációja talán ismerős lehet az általános iskolai olvasókönyvből („Kutya az árban”), vagy az életből, ha például saját házi kedvencünkre gondolunk.
Bár lassan már hideg van hozzá, azért néha még kiülök a kerti székbe, és már jön is, igaz csak az egyik, kicsi, rasztás is, keverék is. Nem baj, ő itt marad még. Sóvárogva néz, fejét pedig az ölembe hajtja egy kis simogatásért. Én meg nézek magam elé, és szórakozottan megvakarom a füle tövét.
A kötetben szereplő írások:
Vava
Kutya az árban
Hihetetlen történetek
Nagyrabló
A rémzsinór
A sete bárány és a kuvasz
Az istenes rendőr
Stavniczki Emese
2009. december 20.