![]() Végzetes vonzalom Lazi Könyvkiadó 2011, Szeged Erdős Renée már első verseivel is a női lélek merész ábrázolójaként mutatkozott be, és későbbi írásaiban is nagy hangsúlyt fektetett a női érzelmek, a női sors megjelenítésére. Műveire sajátos, misztikus-erotikus atmoszféra jellemző. Igaz ez a megállapítás jelen regényére is, melynek főhőse, Clarissz bárónő egy filozofikus hajlamú, „érzékeny idegzetű lázadó angyal”, aki a mindent felforgató szerelemre vágyik, és akit a veszély inspirál. Egy napon leküzdhetetlen szenvedély ébred benne Szergej iránt. A kevés beszédű, titokzatos múltú orosz férfi hosszú évek óta dolgozik a Herzfeld családnál mint intéző, és már régóta szereti Clarisszt, csendes kitartással. E végzetes napon kezdődik kettejük számtalan bonyodalommal tarkított viszonya, amely ennek az izgalmas, ugyanakkor elgondolkodtató történetnek az alapvonalát adja, és amely tragikus folyamatok elindítója lesz. Megjelenik egy különös szereplő is a regényben, egy hindu táncosnő, Nada, és vele együtt a keleti kultúra szellemisége, örök igazságai, melyek közül az egyik akár e történet mottója is lehet: „A szerelemben annyi a tiéd, amennyit adsz...” |
|
Kategória: | Magyar szépirodalom |
Terjedelem: | 304 oldal |
Méret: | 122 mm x 197 mm |
Kötés: | keménytáblás |
Nyelv: | magyar |
ISBN: | 978-963-267-140-6 |
Súly: | 0.34 kg |
Ár: 2 500 Ft 2 000 Ft |