Első uhuzásom
Lazi Könyvkiadó 2010, Szeged
Szerkesztő: Sánta Gábor
A természethez gyermekkorától vonzódó Fekete Istvánt különösen érdekelte a madárvilág. Már szülőfalujában, Göllén megismerte és tanulmányozta a madarakat, télen etette őket, de kalitkában is tartott belőlük. Mindez folytatódott, és szinte életformává vált Kaposváron. Később, a gazdatiszti munkája idején már dokumentálta megfigyeléseit és rendszeresen olvasta a magyar nyelvű ornitológiai szakirodalmat. A harmincas évektől elkötelezetten népszerűsítette a hazai madármegfigyelést országosan szervező Magyar Madártani Intézetet és kiadványait a Nimródban, ahol időről időre táplálkozási és vonulási adatokat is közölt. Néhány neves fővárosi madarásszal pedig rendszeresen tartotta a kapcsolatot.
Ekkoriban különösen a ragadozók érdekelték, mivel azokat, amelyek a rágcsálókat irtották, hasznosnak tekintette, míg a többit közömbösnek vagy kifejezetten károsnak tartotta. Az előbbieket védte, és mindent megtett, hogy a vadőrei se lőjék le őket, míg a károsakat, ha tehette, maga is puskavégre kapta. A madarak hasznáról és káráról értekező Herman Ottó nyomán fiatalkorában tehát ő is a hasznosság gazdasági elve szerint viszonyult a madárvilághoz. Saját etológiai tapasztalatai, valamint a felelőtlen puskahasználat, a korlátlan madárbefogás és a mezőgazdasági növényvédelem mérhető károkozásainak hatására azonban már a harmincas években az általános madárvédelem egyik leghangosabb szószólójává vált.
Baglyok, ölyvek, gólyák és varjak a legtöbbet emlegetett szereplői Fekete István első madaras publikációinak. Az uhuval szívesen vadászott, az ölyvekkel kapcsolatos félreértések különösen bosszantották, a gólyákat és varjakat pedig nemcsak közismert madaraknak, de a magyarság emblematikus állatainak is tekintette. A valamennyiük hathatós védelme mellett érvelő szenvedélyes hangú, ugyanakkor következetesen tárgyilagos publicisztikák meggyőzően szemléltetik azt a tudományos felkészültséget és hiteles szemléletmódot, amelyek Fekete István vaskos állatregényeinek sorozatát világirodalmi rangúvá teszik.
Ezekből nemzedékek ismerkedtek meg a magyarországi és erdélyi madárvilággal az elmúlt évtizedekben. Madaras cikkeinek vázlatos áttekintése hatásosan szemlélteti, hogy az igényes ismeretterjesztés terén vitathatatlanul előfutára a napjainkban is publikáló neves ornitológusainknak.
Ajánló
Sánta Gábor utószavából az is kiderül, hogy ekkoriban írt egy negyvenegynéhány oldalas tanulmányt (Az uhuzás története és gyakorlata) – ami ismereteink szerint egészen eddig nem jelent meg nyomtatott formában, s tulajdonképpen ez volt az első hosszabb írása, kis túlzással ezzel kezdődött regényírói pályafutása.
„Az erdő hangjai” vélhetően hangjátéknak készült, de arról nincs egyértelmű adat, hogy játszotta a rádió vagy nem, a „Magasles” pedig a Tábortűz nevű ifjúsági lapban jelent meg.