Fekete István

Emberek között (2011)

Lazi Könyvkiadó 2011, Szeged

Szerkesztő: Sánta Gábor

Fekete István 1943/44 fordulóján egyre elkeseredettebben figyelte a közösségek szétesését, éppen akkor, amikor pedig mindennél nagyobb szükség lett volna az összefogásra. Már a Zsellérekben, a Hajnalodikban és a Doktor Kovács Istvánban is erről beszélt. Regényének, drámájának és játékfilmjének zajos közönségsikere azt sejtette vele, hogy a világháborús viszonyok között fokozott az igény a példaértékű történetek iránt. Nem andalítani akart, és főként nem megnyugvást kelteni ezek szerencsés befejezéseivel, hanem hatásosan érzékeltetni, hogy így is lehetne. Felelősen gondolkodó emberként meggyőződéssel vallotta, hogy a parasztság a magyar társadalom meghatározó eleme, és sorsuk alakulásával minden politikai erőnek számolnia kell. Ő azonban nem feltárni kívánta a vidéken élők életét, hanem bemutatni azokat a típusokat, akiket személyesen is megismert.

Retek Jánosnak hívják az először 1944 karácsonyán megjelent Emberek között főszereplőjét, és a vele, illetve a családjával történtek követhetők nyomon az általuk felnevelt szajkó életének első esztendejében. A madarat tavasszal pelyhes fiókaként szedi ki fészkéből a vadőr unokája, a következő évben pedig mint kifejlett, ivarérett állatot engedik szabadon ugyanabban az erdőben. A párra találó és immáron saját utódokat nevelő szajkó - más néven: mátyásmadár - időnként "emberi nyelven kiáltott valamit az erdőnek". Az "erdei népek" ilyenkor megrettentek, és azt "suttogták a fiaknak", hogy "ez az a mátyás, aki sokkal többet tud, mint mi, mert bodzaéréstől somvirágzásig élt az emberek között". Ez a regény zárómondata, mely visszatekintve, segít értelmezni a címet. A kiemelt helyzetű utolsó szavak nem csupán azokra az élményekre vonatkoznak, amelyek a felcseperedő madárral történtek, hanem mindarra, ami egy kis faluban élő emberek között megeshet. (Ezért is érthetetlen, hogy amikor évtizedek múltán végre ismét megjelenhetett magyar nyelven, akkor miért változtatták meg önkényesen Derengő hajnalra a címet.)

Fekete István regényét az első kiadás alapján, és természetesen az eredeti címével rendeztük sajtó alá.

Kategória: Magyar szépirodalom
Sorozat: Fekete István művei
Terjedelem: 232 oldal
Méret: 142 mm x 197 mm
Kötés: keménytáblás
Nyelv: magyar
ISBN: 978-963-267-148-2
Súly: 0.39 kg
Ár: 2 600 Ft 2 080 Ft