Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk?
Lazi Könyvkiadó 2007, Szeged
Fordító: Kovács Ilona - Boros Ilona
Mit tegyen, aki szereti a könyveket, de éppen, mert érdeklődik irántuk, felméri, hogy minden könyvet nem lehet elolvasni, mivel az irodalom, akár a világ, végtelen? S hová forduljon az, aki megrögzött könyvmoly létére rémülten fedezi fel, hogy semmire sem emlékszik azonkívül, hogy olvasta ezt vagy azt a művet? És hogyan győzzük le a könyvundort vizsgára készülve, a sok ezer oldalas, megemészthetetlen kötelező olvasmány-listák láttán?
Pierre Bayard, aki maga is nagy felejtő és buzgó nem-olvasó, megnyugtató válaszokat és okos tanácsokat ad ezekre a kínos dilemmákra, amelyekkel minden könyvbarátnak, köztük Montaigne-nek, Umberto Ecónak és David Lodge-nak is szembe kellett néznie. Valóságos olvasási stratégiákat dolgoz ki a gyakori és különösen kényes helyzetekre, amelyeket minden könyvről társalgó jól ismer, hiszen csak az kerülheti el őket, aki egyáltalán nem szokott olvasni és nincs mit elfelejtenie, vagy aki nem szeret könyvekről beszélgetni. Az olvasás és az aktív nem-olvasás örömteli felfedezéséhez és együttes gyakorlásához olyan felismeréseken át vezet az út, amelyeket Bayard szívesen megoszt minden érdeklődővel.
Mert igenis lehet, sőt érdemes olyan könyvekről társalogni, amelyeket soha nem vettünk kézbe, csak hallottunk róluk, netán elábrándoztunk a címükön. Szabad kitalálni másoktól ellesett tudásfoszlányok alapján a nem olvasott könyveket. Sőt, talán ez a legjobb útja annak, hogy örömmel olvassunk, lapozgassunk, ferdítsünk és képzelegjünk, vagyis megalkossuk önmagunkat könyvek ürügyén. Pierre Bayard szerint minél szabadabban kezeljük ugyanis a kultúra fogalmát, és minél bátrabban rugaszkodunk el az írott betű iránti tisztelettől, annál több az esélyünk, hogy felfedezzük az írót, a szellemes társalgót és öntudatos nem-olvasót magunkban. Ez a felismerés pedig megszabadíthat a bűntudattól, a vizsga-frásztól, a rossz iskolai emlékektől és attól a rengeteg megalázó élménytől, ami kínná változtatott egy lehetséges örömforrást: a könyveket.
Ajánló
Alapmű...
Pierre Bayard előadást is tartott nálunk, a Francia Intézetben.
„Ha megvizsgáljuk, annak okát, hogy miért nem olvasunk el egy könyvet vagy azokat a kényes helyzeteket, amikor ennek ellenére mégis beszélnünk kell róla, és a technikákat, amivel kivágjuk magunkat a kényes helyzetből, rájövünk, hogy – minden megrögzött vélekedés ellenére – lehetséges izgalmas vitát folytatni egy olyan könyvről, amit nem is olvastunk. Még olyasvalakivel is – sőt leginkább talán éppen vele –, aki szintén nem olvasta.”
Pierre Bayard az Université Paris 8 irodalomprofesszora, pszichoanalitikus.
Számos tanulmány mellett ő írta a Ki ölte meg Roger Ackroyd-ot?, Hogyan javítsunk az elrontott műveken? és Hogyan beszéljünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk? című műveket. Utóbbi Franciaországban 2007. eleji megjelenése óta bestseller.
Műveit több mint húsz nyelvre fordították le. A magyar blogvilágban is felbukkant (kuan.freeblog.hu)
„Most, hogy olvasatlan könyveimnek nemcsak száma, hanem méterben kifejezhető nagysága is van immár - valaminek történnie kell. Tényleg egész véletlenül, Haász Katalin (lásd a JEL-ben a képeit) kiállítása után nyomoztam, amikor ráakadtam Pierre Bayard (irodalomtörténész-pszichoanalitikusra) a Francia Intézet honlapján, ahol szept. 24-i előadását hirdetik. A könyv már kapható, olvasható. Nem szoktam látatlanban ajánlani dolgokat, de most valami azt súgja, nem tévedhetek nagyot. Addig is itt a könyvismertető.
Mit tegyen, aki szereti a könyveket, de éppen, mert érdeklődik irántuk,felméri, hogy minden könyvet nem lehet elolvasni, mivel az irodalom, akár a világ, végtelen? S hová forduljon az, aki megrögzött könyvmolylétére rémülten fedezi fel, hogy semmire sem emlékszik azonkívül, hogy olvasta ezt vagy azt a művet? És hogyan győzzük le a könyvundort vizsgára készülve, a sok ezer oldalas, megemészthetetlen kötelező olvasmány-listák láttán? Pierre Bayard, aki maga is nagy felejtő és buzgó nem-olvasó, megnyugtató válaszokat és okos tanácsokat ad ezekre a kínos dilemmákra, amelyekkel minden könyvbarátnak, köztük Montaigne-nek, Umberto Ecónak és David Lodge-nak is szembe kellett néznie. Valóságos olvasási stratégiákat dolgoz ki a gyakori és különösen kényes helyzetekre, amelyeket minden könyvről társalgó jól ismer, hiszen csak az kerülheti el őket, aki egyáltalán nem szokott olvasni és nincs mit elfelejtenie, vagy aki nem szeret könyvekről beszélgetni. Az olvasás és az aktív nem-olvasás örömteli felfedezéséhez és együttes gyakorlásához olyan felismeréseken át vezet az út, amelyeket Bayard szívesen megoszt minden érdeklődővel. Mert igenis lehet, sőt érdemes olyan könyvekről társalogni, amelyeket soha nem vettünk kézbe, csak hallottunk róluk, netán elábrándoztunk a címükön. Szabad kitalálni másoktól ellesett tudásfoszlányok alapján a nem olvasott könyveket. Sőt, talán ez a legjobb útja annak, hogy örömmel olvassunk, lapozgassunk, ferdítsünk és képzelegjünk, vagyis megalkossuk önmagunkat könyvek ürügyén. Pierre Bayard szerint minél szabadabban kezeljük ugyanis a kultúra fogalmát, és minél bátrabban rugaszkodunk el az írott betű iránti tisztelettől, annál több az esélyünk, hogy felfedezzük az írót, a szellemes társalgót és öntudatos nem-olvasót magunkban. Ez a felismerés pedig megszabadíthat a bűntudattól, a vizsga- frásztól, a rossz iskolai emlékektől és attól a rengeteg megalázó élménytől, ami kínná változtatott egy lehetséges örömforrást: a könyveket. (http://www.francia-intezet.hu/)
Nálunk a NOL. Metazin-ja is megemlékezett róla: A képmutató értelmiség fellélegezhet. Egy neves francia irodalmár új könyvében beismeri, hogy több alapművet ő sem olvasott. Ez azonban korántsem gátolja abban, hogy magabiztosan beszéljen és írjon róluk.
Bayard a Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk el? című nemrég megjelent művében bevallja, hogy ő maga még az alapműveket sem olvasta mind. Számos olyan klasszikust sem, amely kötelező olvasmány a középiskolában. Nem olvasta például az Ulyssest és a Tulajdonság nélküli embert sem. Pontosabban mindkettőbe belekezdett, de sosem ért a végükre. Vannak olyan fontos művek is, amelyeket olvasott ugyan, de már rég elfelejtette, miről szólnak.
A könyv óriási siker lett. Még a kiadó sem gondolta volna, hogy megjelenése után elkapkodják az összes példányt. Utánnyomást kellett készíteni, és a mű a bestseller-listák élére ugrott. És a nagy klasszikusokkal ellentétben ezt a művet bizonyára el is olvasták.
„A siker azt mutatja, hogy igen érzékeny kérdésre tapintottam rá” – nyilatkozta Bayard. Nagy megkönnyebbülést okozott ugyanis számos értelmiséginek, amikor neves irodalomtudós létére a nyilvánosság előtt vállalta, hogy sok alapművet ő maga sem olvasott. Most végre nekik sem kell majd úgy tenniük, mintha végigolvasták volna Proustot.
Bayard szerint felesleges a képmutatás. Nem kell ahhoz elolvasni valamit, hogy véleményt alkothassunk róla. Sokkal könnyebb egy hosszú és nehéz regényt a kritikák és recenziók alapján megítélni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy ő maga is gyakran ad elő, sőt ír olyan művekről, amelyeket nem olvasott - és még sosem bukott le.
A tabudöntögető könyv sikeréhez talán az is hozzájárul, hogy Bayard praktikus tanácsokkal látja el azokat, akik azt a benyomást akarják kelteni, hogy olvastak egy könyvet, amelyet valójában sosem vettek a kezükbe. „Kerüld a pontos fogalmazást és a racionális gondolatokat. Hagyatkozz a tudatalattidra, és beszélj arról, hogy számodra miért fontos a könyv.” A recenzenseknek szóló tanács: „Tedd a könyvet magad elé az asztalra, és csukd be a szemed. Elmélkedj el azon, hogy vajon mi lehet a könyvben, ami érdekelhet. Aztán pedig írj saját magadról.”
Pierre Bayard szeptember 24-25-én Budapestre látogatott, ahol számos rendezvényen és könyvbemutatón találkozhattak vele és új könyvével.
Összeállította: Kerekes Tamás
2007. 10. 18.
http://www.transycan.net/cafe/index.php?topgroupid=1&groupid=1&subgroupid=&contentid=3909