Salgó Sándor

Önismeret - emberismeret
Frenológia
Új gyakorlati jellem- és képességtan

Lazi Könyvkiadó 2001, Szeged

A szerző e könyvében a tudományos irodalomban elsőként állítja szembe a testalkati típust a fej- és homlokalkattal, valamint új, természettudományos fiziognómiájával. Ernst Kretschmer ismertette meg a tudományos világgal azon tételét, hogy a testalkati típusnak pontosan körülhatárolt lelkialkati típus felel meg. A szerző - új embervizsgálati módszerével - bebizonyítja, hogy nemcsak Kretschmer tantétele igaz, de még az egyéni testalkatnak is a legrészletesebb pontossággal felismerhető és meghatározható egyéni lelkialkat (jellem, képesség és tehetség) felel meg. Ezt a fontos felismerést a Franz Joseph Gall-féle elfelejtett frenológia helyességének új bizonyításával és a fenti szintézisbe való beillesztésével meggyőzően igazolja. Ezzel az emberi jellemalkat, a képességek és tehetségek természettudományos biztonságú megállapítása terén valóban olyan új eredményeket ér el, amelyeket eddig az érdeklődő közönség és a szakirodalom is elérhetetlennek tartott.

Salgó tízezernél több vizsgálata eredményével a frenológiát, az alkattant és az arctant egészen új irányokban fejleszti tovább. Új frenológiai "organológiája", ezzel párhuzamos alkattípus-beosztása, továbbá az erre alapozott új, természettudományos arctana tudományos körökben már eddig is érdeklődést ébresztett, e könyve nyomán azonban bizonyára feltűnést fog kelteni.

Kategória: Ezoterikus irodalom
Terjedelem: 324 oldal
Méret: 200 mm x 285 mm
Kötés: keménytáblás
Nyelv: magyar
ISBN: 963 9227 83 8
Súly: 1.05 kg
Ár: 2 800 Ft 2 240 Ft