Őszi vásár
Lazi Könyvkiadó 2010, Szeged
Szerkesztő: Sánta Gábor
Fekete István válogatott elbeszéléseinek újabb szerzői összeállítása éppen úgy árnyalja az író vadászelbeszéléseinek két évvel korábban megjelent gyűjteményét, a Ködöt, mint ahogyan az Öreg utakont az Egy szem kukorica követte. A szándék ezúttal is nyilvánvaló: első, elköte-lezett rajongói mellett a szülőföld és a gyer-mekkor nosztalgikus hangulatai iránt vonzódóknak is kedvezni kívánt. A skatulyáit feszegető Fekete István mindemellett remélte, hogy a vaskos kötet nyomán nemcsak az olvasók száma gyarapszik, de a kortárs kritika „ifjúsági” és „vadászírói” címkéit is elhomályosíthatja.
A kötet Gölle című nagyobbik fele az író saját gyermekkorát eleveníti meg a költői realizmus módszerével, egy apró konfliktusaival együtt is boldog gyermekvilágot. Elsősorban három érzelemről van szó: a hozzátartozók, a pajtások és a természet iránti vonzódásról. Megható mozzanatokban emlékezik vissza a gyermeki szerelem éledezésére, fájdalmaira. Úgy-szólván valamennyi elbeszélésben a cselekedetek erkölcsi megítéléséből, a szereplők vívódásaiból keletkezik a feszültség.
Az Erdő-mező című második részben az író színes és hangulatos elbeszélésekben lehel lelket az állatok, a növények, a természet csodás világába.
Az Őszi vásár ciklusait Fekete István állította össze, jobbára az előző tizenöt esztendő elbeszéléseiből. Apróbb stilisztikai simítások mellett esetenként módosított is a szövegeken: főleg a csattanókon változtatott úgy, ahogyan a hatvanas évek elején helyesnek vélte. Ráadásként néhány új, illetve addig csak rádióban elhangzott történet is helyet kapott a kötetben. A kortárs közönség kedvező viszonyulását jelzi, hogy egyetlen könyvét sem követte annyi elismerő visszajelzés, mint ezt a kötetet.
Életének hetedik évtizedében Fekete István figyelmét nyilvánvalóan a számvetés kötötte le. Önéletrajzi és lírai elbeszéléseinek e gazdag gyűjteménye így végül az lett, aminek szánta: a biografikus Cönde, Csend és Ballagó idő hatásos bevezetője.
Ajánló
Fekete István novelláit összegyűjtő kötetet tucatnyit olvastam már, s többségükben a rövid, életképszerű tárcanovellák domináltak, és nem egyszer előfordult bennük, hogy némelyik darab ugyanannak a témának egy másik írástól alig eltérő változataként dolgozta fel az író gyermekkorát vagy a természet jelenségeit, sőt, akár a tényleges újraközlés sem hatott meglepőnek. Ám Fekete Istvánban éppen az a nagyszerű és különleges, hogy számtalanszor el tudjuk olvasni egy-egy témáját vagy írását, mégsem érezzük unalmasnak egy pillanatra sem.
Ugyanez a helyzet az Őszi vásár című kispróza-kollekcióval is. Nem egy novellát olvastam már más kötetben, más kontextusban, így egybefogva mégis másként, néhol egészen újszerűen hatnak, hiába ismerem a helyzetet, a fordulatokat, a csattanót. A „Griffmadár” olvasással való első találkozásai, a „Fészekrablás” lelkifurdalásos ismerkedése a természettel, és a fióka feloldozásszerű visszajuttatása a fészekbe, a „Zsaroltam” szerelmi szállal egybeszőtt iskolavégi traumája, vagyis a feltételezett bukás miatti menekülés mind-mind jól ismert már a számomra, a novellák sorrendje azonban másféle keretet és értelmet ad nekik.
A GÖLLE ugyanis többé-kevésbé a gyermekkor kronologikus krónikája, benne az újra meg újra felbukkanó Görbic Pistával, Görbic Pista bácsival és Puskás Péterrel. Azé a gyermekkoré, amely becsületes, természetismerő és természetszerető embert, s – egy megfontolatlan lépés miatt csősz helyett – írót faragott Fekete Istvánból. Mert hiszen az életrajzi elemek tagadhatatlanok, és ilyen meggyőzőerővel leginkább saját élettapasztalataiból kiindulva mesélhet valaki.
S mégis a hosszabb novellák azok, melyekben teljes valójában megmutatkozik Fekete István írói nagysága. Az „Egy szem kukorica”, s különösen „A Tölgy” jellemzik őt, mert bennük a természet bensőséges kapcsolatból fakadó ismerete világlik ki minden mondatból, az állatok, gombák és növények életét rövid képekben felvillantó elbeszélések mégsem didaktikusak egyetlen pillanatra sem, mivel a szószövetek, melyekbe beágyazódnak, megszemélyesítők, allegorikusak, „A Tölgy” esetében pedig kifejezetten mese jellegűek. Igen, ez utóbbi, a többihez képest kifejezetten hosszú novellában a Vuk írója szólal meg: a mesemondó, akinek a rókák, a madarak, a fák egytől egyig érzelmekkel küszködő, fejlődni képes, érző és gondolkodó alakok.
Ráadásul az ERDŐ-MEZŐ rész önmagában is szintén egyre terjedelmesebb írásokból áll össze, a négy évszakot egy-egy rájuk jellemző alakot, momentumot kiragadva bemutató tárcáktól haladva a nagyobb lélegzetű elbeszélések felé.
Önmagában ezért a tizenegy írásért érdemes beszerezni a kötetet, ám a rövidebb életképek sora sem puszta töltelék – így egyben adják ki azt a képet, amit Fekete Istvánról önéletrajzi és természeti írásaiból kiindulva alkothatunk.
Tartalom
GÖLLE
Őszi vásár
Tengerész voltam
Aprószentek
A bizonyítvány
Sárgaréz patkók
A két szánkó
Ibolya
Szerelmem
Honvágy
Szeptember
Orvosságok
Tódor
Karácsonykor
A tőr
Griffmadár
Kísértetek
Ilona
Jakab
Törlesztés
Memento
Puska Péter
Vendégek
Jancsi
A nadrágszíj
Fészekrablás
Sarlósfecske
Fecskemadár
A kulcslyuk
Kalapky bácsi
Sinyi
Valódi
A Köszörűs
Apám
Útmutatás
Kása
A legenda
Berci
Három fej kukorica
Egy év
Zsaroltam
A csengő
ERDŐ-MEZŐ
Tavasz
Nyár
Ősz
Tél
Február
Nyárutó
Őszi távíró
Számadás
A boldog tél
Egy szem kukorica
A Tölgy
Galamb Zoltán
2010. május 13.
http://www.ekultura.hu:80/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2010-05-13/fekete-istvan-oszi-vasar