Tűnődések
Lazi Könyvkiadó 2010, Szeged
Szerkesztő: Sánta Gábor
A harmincas évek közepétől Kittenberger Kálmán és barátai elismeréssel fogadták Fekete István írásait, és ez megerősítette önbizalmát. Ennek félreérthetetlen jele, hogy nemcsak elbeszéléseket kezdett publikálni a vadászújságban, hanem arról is egyre-másra kifejtette véleményét, ami a vadászat kapcsán valamennyiüket – így a Nimród olvasóit is – érdekelte. Élete utolsó évtizedében aztán megint kedvet érzett ahhoz, hogy erről az őt minden bizonnyal leginkább foglalkoztató témáról nyilvánosan is megszólaljon.
Az íróként pályakezdő Fekete István egy jelentős ajkai uradalom vezető gazdatisztje volt. Kenyérkereső tevékenységének nehézségei és eredményei szintén arra késztették, hogy a munkakörének időszerű kérdéseiről is rendszeresen értekezzen a foglalkozásának szakfolyó-irataiban. S ugyancsak ezt tette, amikor az ötvenes években átmenetileg halászmesterséget oktatott Kunszentmártonban.
Vadászattal kapcsolatos fejtegetéseinek egy része és csaknem valamennyi gazdatiszti írása kifejezetten ingerült vagy türelmetlen. A harmincas évek második felében nyilvánvalóan hatalmas indulatok fortyogtak benne, és a vállaltan személyes érintettségű megszólalásaival a tehetetlenségén próbált enyhíteni.
A negyvenes évek elejétől már Budapesten élt, és bár minisztériumi tisztviselő volt, íróként vált közismertté. Ettől kezdve időről időre felkérték, hogy egy-egy frissen megjelent könyvről, illetve neves szerzőkről nyilatkozzon. Fekete István igyekezett megfelelni a szerkesztők elvárásainak, miközben természetesen nem akart sem kritikusnak, sem irodalomtörténésznek látszani.
Hozzászólásainak, tanulmányainak és bírálatainak ciklusokba rendezett gyűjteménye Fekete István érdeklődésének, gondolkodásmódjának és műveltségének egyaránt fontos dokumentuma. Jelentős hányaduk most kerül először kötetbe, köztük számos olyan szöveg, amelynek eddig csupán a kézirata volt ismert. Ezek a tűnődések nemcsak érdekes olvasmá-nyok, de tanulságos kiegészítői-magyarázói is a huszadik századi magyar irodalom egyik sajá-tos életművének.
Ajánló
Fekete István (1900. január 25. – 1970. június 23.) neve a nagyközönség számára főként állattörténetei (Vuk, Kele, stb.), ifjúsági könyvei (Tüskevár, Téli berek), valamint történelmi regénye (A koppányi aga testamentuma) révén ismerős.
Azonban mindezek csak egy részét jelentik a gazdag életműnek, hiszen írói pályafutása során nagy számú publikációja jelent meg különféle újságokban, folyóiratokban, sőt, még tankönyvet is írt (Halászat), amikor kényszerű „száműzetése” idején, az ötvenes években a kunszentmártoni halászmesterképző tanfolyam szakoktatójaként kereste kenyerét.
Az utóbbi pár évben megjelent kötetek vagy a szépirodalmi vagy a vadászattal kapcsolatos írások közül válogattak, úgyhogy épp ideje volt a „szakmai” vagy „egyéb” témájúak közül is közreadni párat.
Mai szemmel már-már bámulatos Fekete István sokoldalúsága. Egyforma lelkesedéssel írt régmúlt századok vadászati szokásairól és az aktuális éves vadkilövési statisztikákról, melyeket kritikus szemmel méreget, s bizony vannak számok, melyeket kétkedéssel fogad. De például a vadászetikáról szóló tűnődéseiből kiderül, hogy számára nem csak a saját vadászsikere fontos, hanem a tágan értelmezett vadásztársadalom fejlődése, erkölcsi nemesedése is.
Az is jellemző szerintem, hogy több alkalommal felemelte szavát a ragadozók kíméletlen pusztítása ellen, s szépen akkurátusan elmagyarázta vadásztársainak (mintha csak diákok lennének), miért van szükség mondjuk a rókára. Azért gyakran előfordult, hogy a tanár helyett vadászként szólalt meg (A „jó” őzhívó című írásában például), s ilyetén minőségében vitatkozik másokkal.
A kötet második felében pedig az „egyéb” kategóriába tartozó írások közül válogatott össze egy csokorra valót Sánta Gábor és Horváth József. Van közöttük nekrológ, könyvrecenzió (a Bambi gyermekei című Felix Salten mese például nem nyerte el tetszését), vélemény a címkórságról és még számos, számára fontos ügyről.
Természetesen ezek az írások egészen más felfogásban íródtak, mint például az Öreg utakon vagy a Sárgaréz patkók novellái. Ennek ellenére aki valóban szeretné alaposan megismerni Fekete István életművét, az nem mehet el a Tűnődések című kötetben összegyűjtött rövidkék mellett, mivel ezek révén részben megismerheti a múlt század harmincas-hatvanas éveit, s nem utolsó sorban az embert, aki nyitott szemmel látta ezt a világot.
Tartalom:
I.
Múltunk és nyelvünk
A magyar vadásznyelv kérdéséhez
A nyíl
Vadászati emlékek a XVI–XVII. századból
Tűnődések
Vadászati statisztikák
Vadászetika és a magyar vadászati szokások
Nimród vadászújság
Vadászvizsga
A „jó” őzhívó
Traktort követő rókák
A vad szeme
Apróvad Magyarországon
Vízivadászat
Solymászat
Browning Barnabás levele Sólyomhoz
Névtelen hősök
Egy apróhirdetés
Még egy szó a korpádi tragédiához
Így nem lehet!
Dr. Katona János
Fekete Antal
Az asszony és a vadászat
II.
Búzaszentelő
Aratás
Megfelelő embereket a halásziskolába!
A htsz-ek őse a halászbokor
A poland-china sertés a Bakonyban
A gyár, a bánya és a föld
A föld elindult
Ismerjük meg egymást!
Nyári levél a szabadságról
A negyedik akadémia
Még egyszer a „címkórság”-ról
III.
Gazdatisztek a színpadon és az irodalomban
Felix Salten: Bambi gyermekei
Csathó Kálmán: Vadászzsákmány
Csathó Kálmán
Herczeg Ferenc és az állatok
Harsányi Zsolt
Jorge Amado: Holt tenger
Magyar Ferenc: Botorkáló emberek
Tömörkény István
Fekete István tűnődései (Sánta Gábor)
Galgóczi Tamás
2010. július 8.
http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2010-07-08/fekete-istvan-tunodesek