Donne, John

A szerelem istensége

Lazi Könyvkiadó 2007, Szeged

Akárcsak Shakespeare a drámát, John Donne a 16. század végére konvenciókba merevedett, rutinos, de üres sablonokkal dolgozó angol reneszánsz költészetet újította meg. Kerülte a közhelyeket, zsúfolt, intellektuális és érzéki szenvedélytől feszülő versei merész, mindmáig érzékletes és modern képekkel vannak telve, sokszor még a versritmus kötöttségeit sem tűri. Egyforma szerelmi hevülettel énekelte meg ifjúkorában (mint titkos házasságáért börtönt szenvedett katona és jogász) kedveseit, öregkorában pedig (mint a londoni Szent Pál templom esperese) istent.
Költészetének összképe tulajdonképpen egyetlen, bonyolult szerkezetű paradoxon. Belső lényege leginkább külső jelzőinek: misztikus érzékiségének és érzéki miszticizmusának hangsúlyozásával jellemezhető. Szerelem és kiábrándulás, ifjú szépség és visszataszító öregség, elkeserítő isten és vonzó sátán, a kibontakozó élet és ennek minden ellenkezője, egyszóval az örök változás fájó tudatossággal, nyugtalanító egységben jelentkezik költészetének teljességében és részleteiben egyaránt.

Ajánló

John Donne – angol költő, a metafizikus költészet kialakítója, aki fiatalabb korában merész szerelmes lírájáról vált hírhedtté, később, anglikán lelkészként pedig szenvedélyes istenes verseit hagyta az utókorra – 1572-ben született katolikus családban. Apja vaskereskedő volt, de korán meghalt. Ezután édesanyja, aki egyébként közeli rokona volt Morus Szent Tamásnak, egyedül nevelte őt és testvéreit. John Oxfordban és Cambridge-ben teológiát, Londonban jogot tanult. Tanulmányai befejezése után anglikán hitre tért.

Miután részt vett az 1596-97-es essexi hadjáraton, majd Sir Thomas Egerton királyi pecsétőr titkára lett, beleszeretett főnöke unokahúgába, akivel titokban házasságot kötött. Amiért börtönbe került. Ebben az időben írta két jelentős munkáját az An Anatomy of the World (A világ anatómiája) és Of the Progress of the Soul (A lélek fejlődéséről). 1615-ben pappá szentelték. 1621-től a Szent Pál székesegyház dékánja lett, mely funkcióját 1631. március 31-én bekövetkezett haláláig viselte.

John Donne a szerelem végtelenül cinikus és tudatos elemzője volt, aki egyébként a kor vallásos feszültségiből is sokat magába sűrített. Ami nem is csoda, hiszen protestáns pap volt, aki katolikus környezetből érkezett. Prédikációi és szentbeszédei megdöbbentő szellemiségükkel, váratlan fordulataikkal és felcsigázott szenvedélyükkel egyértelműen igazolják, hogy szerzőjük az ellentétek korának gyermeke volt. És egyben egyike a legmerészebb költőknek. Legfőbb módszere nem a metafora aprólékos kidolgozása és megmagyarázása, hanem minden egyes asszociációs lehetőség kihasználása. Ehhez járul továbbá a mondatok sokszor bonyolult szerkezete.

Donne tudatosan szembeszegült az Erzsébet-kor hagyományaival, műveibe belevitte személyiségének fanyarságát, a vers menetét pusztán izgalomból gyakran rövidebb sorokkal törte meg, a jambusokkal pedig olykor már-már erőszakot tett. Éppen ezért nem volt könnyű dolga egyetlen fordítónak sem, aki belevágott műveinek magyarításába.

Galgóczi Móni

2007. 08 17.

http://www.ekultura.hu/mutat.php?cid=3291