Búcsúzás

2025. May 11.

Fekete István Búcsúzás Lazi Könyvkiadó 2011, Szeged Szerkesztő: Sánta Gábor Fekete István műveit a Lazi Könyvkiadó tíz évvel ezelőtt kezdte megjelentetni. A Zsellérekkel 2002-ben induló sorozat a további korai regényekkel folytatódott, amit előbb az elbeszélések, majd a publicisztikák teljességigényű, tematikus válogatásai követtek. Ez az összesen huszonhét kötet bizonyosan a majdani edíciók megkerülhetetlen forrása lesz. A búcsúkötet a válogatásban kezdetektől nélkülözhetetlen Horváth József gyűjtései alapján jött létre. A gyenesdiási bibliográfus nemrégiben néhány elfeledett közleményre bukkant. Ezek témája, cselekménye a korábbi könyveinkből ismerős lehet, tehát az ismétlődések miatt maradtak ki belőlük. Ám így, egymás után szerkesztve az ún. naiv olvasat csapdáira hívják fel a figyelmet. Fekete István első személyű, bizonyíthatóan önéletrajzi írásai ugyanis arra csábítanak, hogy szó szerint értelmezzük a történteket, megfeledkezve a múlt felidézésének korlátairól. „Ősz van, és nemsokára tél” – ez a kötet utolsó mondata, és egyúttal a Fekete István-sorozatnak is hatásos zárása. Megjelenésekor valóban ősz van, és mert e kiadvánnyal véget ér egy igényes kiadói-irodalomtörténészi vállalkozás, a kényszerű téli pihenő következik. Ha visszatekintünk az elmúlt tíz esztendőre, szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy jelentős munkát végeztünk. A kritikai kiadás igényével válogattuk, rendeztük sajtó alá és gondoztuk Fekete István szövegeit. A korai regények többsége először jelent meg hiteles újrakiadásban, a versek, az elbeszélések és a publicisztikák az írói hagyaték ismeretében és a bibliográfia segítségével tematikus kötetekben láttak napvilágot. Sorozatunk csaknem teljessé tette: nemcsak gazdagította, de árnyalja és kutatásra érdemesnek is mutatja a magyar irodalom egyik jelentős életművét. Ajánló Fájdalmas kimondani, de a szegedi Lazi Könyvkiadó Fekete István-életműsorozata utolsó kötetéhez ért. Nem feltétlenül tematikus megfontolásokból, hanem mert az örökösök másnak adták az összkiadás jogát. Attól valószínűleg nem kell tartani, hogy rossz kezekbe kerül az oeuvre, ám a Sánta Gábor szerkesztői munkájának köszönhetően kritikai hozzáértéssel gondozott szövegek és az egységes külcsín biztosan vagy zsinórmértékül szolgál a jövőbeni kiadásokhoz, vagy egyszerűen hiányozni fog. A Fekete István munkásságát jól ismerők számára kétségkívül nem okoz meglepetést, hogy a kötetbe bekerült írások zöme életrajzi ihletésű elbeszélés vagy sokszor kifejezetten lírai, poétikus tárca, és csak elvétve akad köztük csattanóra kihegyezett, kitalált helyzeteket feldolgozó novella. A gyűjtemény ízét-zamatát valamiért mégis ezek, a fikció világába tett kirándulások adják, mint amilyen az élete delén túljutott agglegény utolsó reményeként felbukkanó özvegyasszony fogadását feldolgozó „Kárpoly” vagy az igencsak hasonló témájú „Tél”. Ugyanakkor a saját, többnyire gyermek- vagy ifjúkori élményeket felidéző elbeszélések bensőségességével semmi sem érhet fel. Nem egyszer egyazon téma kerül elő különböző hangsúlyokkal, olykor, egyes passzusok esetében csupán némileg eltérő megfogalmazásban – sőt még a szó szerint ismétlődő motívumok sem ritkák az ilyen művekben. E kötetben a tökéletes példa erre a medvecsaláddal való békés találkozást felelevenítő „Nyári emlék”, „A hegyekben” és a „Dörmögő Dömötör” hármas csokra a különböző közönségekhez – és időkhöz – igazított befejezésekkel. Külön figyelmet érdemel az önéletrajzi ihletésű írások között a terjedelmes „Kicsit önvallomás”, amely az önérzetében mélyen megsértett író önigazolásaként is felfogható, miközben épp az Élet és Irodalom felkérése mutatta, hogy Fekete Istvánt politikai okokkal magyarázható mellőzöttsége ellenére számon tartották a komolyabb irodalmi körökben. És nem szabad tagadni, hogy Fekete Istvántól a szentimentalizmus sem állt túlzottan távol. A „Marják Mihály levele”, melyben az orvvadászoktól meggyilkolt erdőkerülő nevében szólal meg a szerző, vagy a betyárromantikát saját korának témakereteibe beemelő „Szekerek” sem mentes némi melodrámai színezettől. A természetről szinte mindig antropomorfizálva mesélő tárcák viszont pontosan érzelmességükkel repítenek el minket egy egészen másik világba. Hiszen ezek a csodálatos képekkel teli elbeszélések (például a címadó írás, benne olyan „sorokkal”, mint „a virradat harmatot csókol a néma mezőkre”), a prózaköltemények poétikusságával vetekszenek. Többet talán nem is mondanék a sorozatzárásról, legfeljebb annyit még, hogy: valóban szép búcsúzás. Tartalom: I. Az erdő Éjfél az erdőn Búcsúzás Az 1953. év elé II. Öreg naptár Gumitalp Apróságok Rózsakunyhó Nyári emlék A hegyekben Dörmögő Dömötör Tüzek III. Kicsit önvallomás Nagyszombat A hegedű Szilveszter Szekerek IV: Lajos és a hírek Gyüa! Marják Mihály levelet ír A levél Társasutazás Kárpoly Tél "ŐSZ VAN ÉS NEMSOKÁRA TÉL" (Sánta Gábor) Galamb Zoltán http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2011-10-19+13:00:00/fekete-istvan-bucsuzas

Kategória:	Magyar szépirodalom
Sorozat:	Fekete István művei
Terjedelem:	184 oldal
Méret:	142 mm x 197 mm
Kötés:	keménytáblás
Nyelv:	magyar
ISBN:	978-963-267-157-4
Súly:	0.34 kg

Ár: 2 600 Ft 2 080 Ft
Elfogyott