Lobog a rőzseláng Lazi Könyvkiadó 2022, Szeged A szibériai hadifogolytábort is megjárt Láng Rudolf Rezső (1881–1963) tanári állása mellett a Nimród szerkesztőségének oszlopos tagja is volt. E vadászújság tíz rovatában (pl. vadászati tanulmányok, vadászati elbeszélések, lő- és fegyvertechnika, lőszer, vadászeb) félezernél is több írása jelent meg, amelyeket legtöbbször Sólyom néven publikált.
E hiánypótló kötet ezekből az írásokból tesz közzé egy válogatást, amelyből kitűnik a szerző őszinte természetszeretete, nagyfokú szakmai hozzáértése, magas etikai mércéje, amely értékek az igazi, a nemes értelemben vett vadászat szószólói közé emelik őt, azok közé, akik nem gyilkosai, hanem „szerető sáfárai” a vadnak.
Láng Rudolf Rezső a vadásztársadalom megbecsült tagja volt, barátai között tudhatta többek között Fekete Istvánt és Kittenberger Kálmánt is. Előbbi a vadászok lelkiismeretének, bölcs tanítójának tartotta őt, utóbbi pedig egyenesen a Nimród „szent emberének” nevezte, utalva ezzel arra a mércére, amelyet munkássága jelentett a tudás és a példaadás, ezen belül különösen a vadászetika terén. Ennek lényegét saját maga így összegezte: „Tiszteld a törvényt, szeresd az állatot, becsüld meg vadásztársaidat.”
|
|
| Kategória: | Vadászat |
| Terjedelem: | 208 oldal |
| Méret: | 142 mm x 197 mm |
| Kötés: | keménytáblás |
| Nyelv: | magyar |
| ISBN: | 978 963 267 549 7 |
| Súly: | 0.32 kg |
| Ár: 3 200 Ft 2 560 Ft | |
|
|
|





