Atwood, Margaret

A szolgálólány meséje

Lazi Könyvkiadó 2006, Szeged

Fordító: Mohácsi Enikő

A regény – egy orwelli ihletésű disztópia – egy jövőbeli, vallási fundamentalista államban játszódik, ahol a főhősnőt csupán azért tartják becsben, mert azon kevesek egyike, akinek a petefészke túlélte az atomerőművek által okozott sugárszennyezést. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaság – a jövő Amerikája? – szigorú törvények szerint él. A megmaradt kevéske termékeny nőnek átnevelő táborba kell vonulnia, hogy az ott beléjük vert regula szerint hozzák világra az uralkodó osztály gyermekeit. Fredének is csupán egy rendeltetése van az idősödő Serena Joy és pártvezér férje házánál: hogy megtermékenyüljön. Ha letér erről az útról, mint minden eltévelyedettet, őt is felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre, hogy ott haljon meg sugárbetegségben. Ám egy ilyen elnyomó állam sem tudja elnyomni a vágyat - sem Fredéét, sem a két férfiét, akiktől a jövője függ…
A Booker- és Arthur C. Clarke-díjas kanadai írónő regénye több mint egymillió példányban fogyott el világszerte. A kultuszregényből – a világhírű Nobel-díjas angol drámaíró, Harold Pinter segítségével – szokatlan gondolati mélységeket feltáró film is készült.

Ajánlat

A tudatlanok nyugalmával kezdtem el Margaret Atwood (szül.: 1939. november 18.) hatodik könyvének felfedezését. A hátsó borító szerint negatív utópiáról (disztópia) szól, meg vallási állam van benne, valamint elnyomott nők – egyszóval érdekes vegyes-felvágott, de hogyan lesz ebből sci-fi?

Aztán elkezdődik a történet, s ahogy haladok lapról-lapra, pár dolog hamar nyilvánvalóvá válik. Elsősorban az, hogy nő írta az egészet, hiszen érződik minden sorában: teljesen tisztában van választott hősnője lelkivilágával, ahol minden rezdülésnek oka van.

Már önmagában ez is, mármint a részletekbe vesző, ám unalmasnak és öncélúnak sosem ható leírás is dicséretet érdemel, de ez még nem minden, hiszen a sci-fi még hátra van.

Annyit már a bevezetés környékén sejteni lehet: valami nem stimmel a világgal, ahol a regénybéli cselekmény játszódik.

A problémát azonban csak apránként, foszlányokban, ahogy narrátorunk (aki egyben a főszereplő) csapongó gondolatai között felbukkan, szóval meglehetősen töredezetten kapjuk meg. Sőt, számos kérdésem maradt megválaszolatlanul – ennek ellenére nincs hiányérzetem, ez a szomorú történet így kerek, ahogy van.

Amerikában vagyunk, a nem is olyan távoli jövőben, amikor demokrácia és alkotmány helyett, az elnök és a kongresszus kihalásának köszönhetően egy vallási alapon működő jobboldali diktatúra vezeti az országot.

A biblia átértelmezése után a nőknek nincs tulajdonuk (se bankszámla, se ingatlan, se semmi), és gyakorlatilag szabad akaratuk sincs, ennek fizikai kinyilvánításáról nem is beszélve.

Mindenről a férfiak döntenek, legyen az válás, abortusz, kurvák, smink, divat és minden más, ami korábban a modern nő kelléktárába tartozott. Az idevezető okok homályosak, van köztük puccs és atomkatasztrófa (bár ez utóbbi nem egyértelmű).

Az új rendben a válás utáni házasság törvénytelen, az ilyen családok gyerekeit „rendes" szülők kapják meg, a vétkes pár pedig örülhet, ha túléli a lebukást. Továbbá tilos nőknek olvasni, az állami tévé csak hivatalos híreket és vallási műsorokat sugároz.

Merthogy háború van. Nem egészen világos ki ellen (úgy tűnik az egyszer bevált orwelli megoldások nem évülnek el), de a történet szempontjából tulajdonképpen mindegy is.

Sokkal inkább érdekes, miként tanulnak/szoknak bele új helyzetükbe a korábban öntudatos polgárok, pár év alatt mennyire tudnak megváltozni.

Ennek legdurvább példája hősnőnk sorsa, aki hivatalból kirendelt szolgálóként csak azért létezik, hogy gazdájának (aki fontos ember a rendszerben) gyereket szüljön (közelebbről meg nem magyarázott okból kifolyólag a nők többsége meddővé vált).

Az a rituálé, ami ezt a havonta ismétlődő kényszerű aktust övezi – nos, le a kalappal Atwood előtt, mert igen, így is lehet tudományos-fantasztikus regényt írni.

A könyv egyik nagy erénye az a nyomott hangulat, amit átitat a lakosság (illetve a történetben felbukkanó emberek) félelemmel vegyes bizonytalansága. A besúgástól, a titkosszolgálattól, a lehallgatástól való félsz még a hétköznapi kapcsolatokat is megakadályozza, a szerelem meg egyenesen tiltott borzalomnak számít.

Ezt a semmiben lebegő, pusztulásra ítélt állapotot, ami minden cselekvést meghatároz, teljes mértékben sikerült érzékeltetni, olvasás közben gyakran éreztem úgy, hogy ilyen lehetett a harmincas-negyvenes évek harmadik birodalma, vagy „Sztálin országa".

A teljesség kedvéért megemlítem, hogy 1990-ben Volker Schlöndorff rendező filmet készített a regényből.

Galgóczi Tamás

2006. november 21.

http://www.ekultura.hu/mutat.php?cid=1219