![]() Az angol beteg Lazi Könyvkiadó 2007, Szeged A könyv főhőse, a titokzatos „angol beteg” – mint kiderül, magyar gróf –, Almásy László valóban létező személy, kitűnő repülő és repülési szakértő, Afrika-kutató. Ondaatje könyve azonban nem az ő életregénye, alakját a szerző meglehetősen átírta, átértelmezte, jóllehet legnagyobb felfedezését, a szaharai sziklarajzok egyik legszebb produktumá-nak meglelését leírja a könyvben.
„Nálam a regény és a vers végén egy nyitott ajtó áll” – mondja az írásról a 62 esztendős Michael Ondaatje, kanadai író, költő, egyetemi tanár. Srí Lankán született holland-tamil-szingaléz-portugál családban, 1943-ban. 11 éves korában édesanyjával Angliába költözött, majd innen érkezett 18 évesen Kanadába, ahol megkapta az állampolgárságot. Egyetemi tanulmányait 1962-től a kanadai Québecben, majd az Ontario állambeli Kingstonban végezte. A Nyugat-Ontariói Egyetemen kezdett el tanítani. 1970-ben Torontóban telepedett le, itt ismerte meg feleségét, Linda Spalding regényírónőt, és közösen irodalmi magazint indítottak. Ondaatje Magyarországon két megjelent kötete és néhány megjelent verse ellenére is tipikusan egykönyves szerzőként, sőt leginkább az Oscar-díjas Az angol beteg forgatókönyvírójaként él a köztudatban. Bár regényíróként a legismertebb, művei között jelentős helyet foglalnak el az emlékiratok és a versek is. Első munkái versgyűjtemények voltak, 13 verseskötete jelent meg, ezek közül kettő díjat is nyert: a The Collected Works of Billy the Kid, és a There's a Trick with a Knife I'm Learning to Do: Poems 1973-1978. A Running in the Familyben pedig Srí Lanka-i gyermekkorát írja meg. Nemcsak a szépirodalom terén ért el sikereket, 2000-ben megjelent The Conversations c. könyvében a történetszövés fortélyairól vitatkozik a híres vágóval, Walter Murchcsel. Ismertebb regényei: In the Skin of a Lion, Coming Through Slaughter, The English Patient, Anil's Ghost. Legújabb műve a 2007-ben megjelent Divisadero. Magyarul egyelőre csak Az angol beteget és az Anil és a csontvázt olvashatjuk. Műveinek jellegzetes stílusát részletgazdag pillanatfelvételek összekapcsolása jellemzi. Számos irodalmi díjjal tüntették ki: 1965-ben megkapta a Ralph Gustafson-díjat, 1966-ban az Epstein-díjat, 1967-ben az Ontario Egyetem tiszteletbeli tagjának járó medált. 1971-ben és 1980-ban szintén jeles irodalmi díjakkal jutalmazták. 1992-ben Az angol beteg című regényéért Booker- és McConnell-díjban részesült. „A baj csak az a szavakkal, hogy sarokba szoríthatja magát az ember velük.” (MICHAEL ONDAATJE: Az angol beteg) |
|
Kategória: | Külföldi szépirodalom |
Terjedelem: | 304 oldal |
Méret: | 122 mm x 197 mm |
Kötés: | kartonált |
Nyelv: | magyar |
ISBN: | 978-963-9690-51-6 |
Súly: | 0.24 kg |
Ár: 2 400 Ft 1 920 Ft | |
Elfogyott |
|
|