Wharton, Edith

Az ártatlanság kora

Lazi Könyvkiadó 2008, Szeged

Fordító: Kiss Mariann

A 19. század végi New York arisztokráciájának életét szigorú törvények irányítják. A szabályok sehol nincsenek leírva, mégis születésük óta ezt tanulják. Itt elképzelhetetlen, hogy egy szépreményű ifjú jó házból való menyasszonya helyett egy már elvált, tehát bukott asszonyt válasszon.

A jóképű Newland Archer jövőjét is már előre megírták a társaság törvényei, miszerint a csinos, fiatal May Wellanddel köti majd össze az életét, egyesítve ezzel a két jómódú család vagyonát. Archer házasságkötése küszöbén ismeri meg jegyese unokanővérét, a szokásokra keveset adó, szabad szellemű, válása miatt a társasági körökből kinézett Olenska grófnőt. A fiatalember saját befolyását és elismertségét latba vetve fölkarolja a leendő rokont, ám lovagiasságába csakhamar gyöngédebb érzelmek keverednek. Newlandet nemcsak a nő szépsége babonázza meg, de intelligenciája és öntörvényűsége is. Tisztessége, az elfojtott szerelmi szenvedély és a társadalmi nyomás választások egész sora elé állítja a férfit…

Edith Wharton egyszerre érzelmes és finoman pszichologizáló, Pulitzer-díjas remekműve – mely elevenébe tapintott a hanyatlóban lévő amerikai arisztokráciának – megrendítő emberi dráma, kíméletlen korrajz és az életbölcsesség magasiskolája is egyben.

„A ROMÁNC AZ ÜRÜGY”

(ekultura.hu)

New York, az 1870-es évek. A város arisztokráciája, az a régi típusú előkelő népség, vígan éli mindennapjait. Teniszeznek, színházba járnak, bálokat szerveznek, nagyszabású vacsorák keretében látogatják egymást, miközben érdeklődésük és beszélgetéseik egyetlen témában összpontosulnak: ki, mikor és hogyan tért el attól a kimondatlan, mégis merev szabályrendszertől, amely mikrotársadalmukat meghatározza. Newland Archer, a fiatal, házasság küszöbén álló ügyvéd, aki ebben a közegben nőtt fel, úgy ismeri ezeket a szabályokat, mint a tenyerét, és ha nem is ért egyet velük, igazodik hozzájuk. Pontosan tudja azt is, mekkora botrány lóg a levegőben, amikor menyasszonyának unokatestvére, Olenska grófné kegyetlen férjét elhagyván visszatér a New York-i társasági életbe; magára vállalja, hogy a leendő rokoni kapcsolatra való tekintettel segítséget nyújt a nőnek a visszailleszkedésben és a kíméletlen pletykák elkerülésében.

Ellen Olenska nincs tudatában annak, mennyire megbotránkoztató a New York-i elit számára, hogy elhagyta a férjét, és házassága felbontását fontolgatja, de az sem egyértelmű számára, mit illik viselni, kikkel ildomos barátkozni ebben a bonyolult új világban. Miközben Newland tanácsait követve próbál kiigazodni a társadalmi elvárások útvesztőjében, egyre inkább vonzódni kezdenek egymáshoz. De mielőtt bármilyen lépésre szánnák magukat, meg kell fontolniuk, milyen következményekkel járna, ha viszonyba bonyolódnának egymással. Hogyan tekintenének a New York-iak a már így is számkivetett Olenska grófnéra? Hová süllyedne a mindezidáig köztiszteletnek örvendő Newland, aki csak magában lázadozott a merev világ ellen? És nem utolsó sorban, mi történne Archer menyasszonyával, May-jel, akit naivsága ellenére mindketten szeretnek és tisztelnek a maguk módján?

A fenti bekezdésekben a regény központi cselekményét és témáit tulajdonképpen össze is foglaltam. Mégsem lennék egészen hű a Pulitzer-díjas műhöz, ha csak ennyiben hagynám. Első olvasásra úgy tűnhet, egy szerelmi háromszögről, egy romantikus történetről van szó, amelyhez a 19. század végi társadalmi szabályok és elvárások adják a keretet. Wharton azonban nem véletlenül volt az első nő, aki a rangos díjban részesült, hiszen valójában pont a fordítottjáról van szó. A románc az ürügy arra, hogy az írónő bemutathassa a korabeli elit egyéniségeket elfojtó, kevés mozgásteret engedő, bigott és szemellenzős világát. Teszi mindezt úgy, hogy a korszak már számára is történelmi volt, hiszen a regény 1920-ban jelent meg először – de szemernyi kétség sem férhet hozzá, hogy szakértője ennek a miliőnek, a mindentudó, egyes szám harmadik személyű elbeszélő szerepébe helyezkedve ezt oldalról oldalra bizonyítja.

Ehhez segítségére vannak a gazdag fantáziával megálmodott, színes karakterek. A pletykaéhes, könnyen ítélkező, de a társaságtól elzárkózott hölgyek, mint Newland anyja és nővére; vagy a mások anyagi és magánjellegű ügyeivel a végletekig tisztában lévő urak, mint Lawrence Lefferts, akik mellékszereplők csupán, de néhány mondattal és jelenettel olyan fantasztikusan kerülnek bemutatásra, hogy nélkülük sokat veszítene a regény. Jóval több szerepet kap személyes kedvencem, Mrs. Mingott, May nagymamája, a teljes New York-i társadalom matriarchája, akinek jóváhagyása nélkül senki egy lépést sem tehet – miközben a hölgy olyan túlsúlyos, hogy fizikai értelemben ő maga képtelen a mozgásra. Továbbá kiemelkedik Julius Beaufort, a szerencsevadász bankár alakja, akit csak a vagyonára való tekintettel tűr meg az elit a tagjai közt. És persze ott vannak a főszereplők: az öntörvényű, de komplexusokkal teli Olenska grófné, aki életében először készteti igazán heves érzelmekre a konformitásra hajló, de valójában különc és éleslátó Newlandet, valamint az elvárásoknak maradéktalanul megfelelni kívánó May Welland, az ártatlanság megtestesülése, aki minden idegesítő tulajdonsága ellenére is nélkülözhetetlen karakter.

Az aprólékosan felépített világhoz hozzájárul a kor divatja is – a másik olyan dolog, amely a felső tízezer életét meghatározta –, és talán ez az a része a könyvnek, amely kissé megnehezíti a befogadást a mai olvasó számára. Wharton tintán és papíron nem spórolva sorolja a különböző előkelő házak bútorait, festményeit, berendezési tárgyait, lakóinak ruhadarabjait, és ecseteli divatos vagy divatjamúlt mivoltukat. Szerencsére a Lazi Könyvkiadó kötetét bőven ellátták jegyzetekkel, ha valaki tényleg meg akarja érteni, mi és miért számított sikknek abban az időben, és nem lusta folyton a könyv végére lapozni; de azt hiszem, ezúttal túl sokat az sem veszít, aki ezeket szépen átugorja.

Az ártatlanság kora egy csodálatosan gazdag képzelőerővel megálmodott, érdekfeszítő történet, kitalált szereplőkkel, egy egykor valós világról, ma is átérezhető élethelyzetekkel. Minden romantikája és érthető nyelvezete ellenére mégsem nevezném könnyed olvasmánynak, hiszen az annyit emlegetett társadalmi szabályok azt is megkövetelték, hogy semmi ne legyen nyíltan kimondva. Így a szereplők gyakran csak kerülgetik a forró kását, és hiába a mindentudó elbeszélő, ha a szöveg jó részét a párbeszédek teszik ki: az olvasóra vár a feladat, hogy a megszólalások valódi értelmét megfejtse. Ez olykor nem könnyű feladat, viszont nagyon izgalmas, és ha sikerrel járunk, azt is megérthetjük, miért teljesen törvényszerű az, ahogy a történet, az egyébként elsőre roppant meglepő epilógussal együtt, véget ér.

Szabó Sarolta
2016. január 8.