|   Nyirő József Az én  népem
 
 Lazi Könyvkiadó 2005, Szeged
 
 Zordonabbul és mégis  megbékéltebben, megrázóbban és megnyugtatóbban még nem rajzolta meg soha  senki a magyar kisebbségi élet sorsát, mint Nyirő József Az én  népemben.A  regényben két világ feszül szembe egymással a két háború közötti  Székelyföldön: a román jegyzők, csendőrök, szolgabírók és pópák uralma,  amely mohón igyekszik elorozni mindent a székelyektől, és a mélységekben  ott munkál az emberekben az ösztönös humánum, amely az ellenséget is  emberszámba veszi, segíteni próbál rajta. A regény főhőse, Botár Béla,  küszködő, megcsalt, meghurcolt református pap, havasi viharban indul  annak a román szolgabírónak a keresésére, akinek személyes indokból a  halálát kívánhatná. Elszerette a feleségét, a kétgyermekes papnét, és  úri modora ellenére a legagyafúrtabb és legaljasabb módszereket veszi  igénybe a pap elpusztítására. Botár Béla nem tehet másként, erre  kötelezi a lelkiismerete, Isten parancsai, az emberi hagyomány.  Olvashatjuk a regényt szerelmi történetnek.
 Olvashatjuk  költői vallomásnak az anyaföld iránt érzett szeretetről, a csak azért  is helytállásról. De ott rémlik mindezek mögött a magyar tanítóból  románná lett renegát emberi tragédiája is. Nyírő, a realista,  érzékelteti, hogy milyen szörnyű nyomás nehezedik a tanítóra, valósággal  az éhhalál elől menekül a románosodás csapdájába, de a román hatalomnak  csak addig van szüksége a felajánlkozására, az ő románságára, amíg  sikerül megszereznie a magyar iskolát, megsemmisíteni az anyanyelvű  oktatást.
 Az  iskolájukból kiebrudalt magyar gyermekeknek nem marad más fegyverük,  csak az imádság. Mondják a Miatyánkot, újra mondják, ebbe kapaszkodnak. A  felnőttek másként válaszolnak az örökös kisemmizésre, megaláztatásra.  Megszületik bennük és elmélyül a kisebbrendűségi érzés, mintha ez  védelem lehetne a hatalommal szemben. A székely pap nem tud ebbe  beletörődni, népmentő terveket melenget, ezek hívják ki ellene a román  elnyomás bosszúját, és majdnem a halálba kergetik.
 Ám  ez a könyv mégsem gyűlöletre, hanem szeretetre tanít. Nyirő József elénk  tárja a székely nép csalódások és megpróbáltatások ellenére is töretlen  és törhetetlen hitét, amely a regény végén iskolaépítő kedvbe szökken,  és biztosan mutatja az irányt a jövőbe.
         Ajánló     A  harmóniáról rég lemondott, szívszaggató nyomorban tengődő erdélyi magyar  kisebbségi sorsról írta megrendítő regényét Nyírő József. A J. P.  Morgan és Rockefeller századának is tekinthető huszadik századi  időszakból a két világháború közti sínylődő, szegénységbe nyomorult  székely falu élete a ,,vezértéma", a meghatározó mozzanat.A regény központjában a magyar származású, református pap, Botár Béla küzdelme áll, családja, hivatása, egyházközsége megmentéséért. Az író  laza szerkesztésű epikája siralmas emberi sorsok epizódját szövi a  nyomorultul tengődő magyar faluban megismert szánalmas alakok, sorsok  köré. A regény értékrétegei egymásra épülnek, egymást átszövik,  kiegészítik egymást, és erre lehetőséget épp az előbb említett laza,  epizodikus cselekményszerkesztés teremt lehetőséget. A regényben  küszködő székely szegényparasztok, kisemberek lelki horizontjáról  hiányzik a HOLNAP, ennek perspektíváját az iskola- nyelv-templom  szentháromság tekintélyével, az ég irgalmával épp csak el nem bukó,  tragikus hős, Botár Béla református pap mutatja meg.
 Ha a  szabadság a szükségszerűség belátása (Hegel), akkor a természettel,  románokkal, szükséggel, ínséggel egyaránt védekező viszonyban élő  székelyek soha nem voltak szabadabbak, mint a Nyírő által ábrázolt, két  világháború közti Erdélyben. Egész nyomorúságos életük nem más, mint a  szükségszerűség belátása, abban az értelemben, hogy soha nem volt  totálisabb háború, mint ebben a totális békében.
 Az  elnyomottságot, vigasztalanságot a regény képi világa is tartalmazza,  nemcsak a cselekményből bonthatjuk ki. A regény nyitósorai megteremtik a  borzongató atmoszférát, amiből már csak az isteni kegyelem menthet ki.
 ,,A  szél fújja a fenyők haját, és borzolja a tollat a templom gerincére  szállott varjún. A fekete, vedlett toronyban sejtelmesen sírnak az  ércvirágok, a harangok. A templom hegyen van, és őrzi a kicsi falut. Az  apró székely házak némák, mint az egymás mellé tett kicsi, fehér  koporsók."
 A  komor társadalomszemléletű író talán csak az Istentől kapott  méltóságunkban hisz. Erre utal az epizód, mely azt ábrázolja, hogy a  románok temetik el a területükön talált székely legényt és vigasztalják a  sírjához vándorló édesanyát, s a másik, amikor a főhős a román  szolgabíró keresésére indul a hóviharos ítéletidőben az erdőbe, noha az  tönkretette a házasságát, fenyegeti a magyar iskola létét. Még jó, hogy  Nyírő világképében van némi esély, hogy az irgalmatlan szegénységen és  nemzetiségi torzsalkodásokon felülemelkedve győzhet a belénk plántált  isteni szolidaritás.
 Megdöbbentő regény.
     Kerekes Tamás2005. november 27.
 http://www.folder.hu/cikkek.php?id=44
     Könyvajánló   Az  önéletrajz egy olyan témában, ami milliókat érint és érdekel, olyan  olvasmányt ad a kezünkbe, ami által megbotránkozhatunk, ítélkezhetünk,  vagy éppen másként láthatunk bizonyos dolgokat. Az elszántakat nehéz  meggyőzni vagy eltántorítani, de elgondolkodtatni a szavak erejével,  betekintést engedni az átélt és hiteles élmények kisugárzásával  mindenképp. A hitelességet is éppen az adja meg, hogy az író nem egy  szereplővel játszatja el az eseményeket, hanem a saját gondolatvilágával  vetít elénk, ő szólal meg, ő éli meg, ő dönt. Mert könnyű egy álarc,  egy név mögül bírálatot mondani, kijelenteni, megállapítani és  leszögezni, hiszen úgy nincs felelősség, nem kell viselni a terhet, nem  kérhet számon senki bennünket valónkban.Nyirő  a saját életét hozza elénk, az érzéseket, amelyekből a vallásba,  Istenbe és az egyház mindenhatóságába vetett kételkedéseit tárja fel  őszintén. Ez a kétkedés akkor válik igazán fokozottá, amikor jogot kap  Isten nevében megbocsátani, elítélni, büntetni és jutalmazni. Van-e egy  halandónak joga mindezekre?
 Egy  misztikus világ az, ahová vezet, az egyházi élet, a papnevelde  mindennapjai hol taszítanak bennünket az íróval együtt, hol valóssá  teszik az aszkéta és hittel teli élet későn érő gyümölcsét. Kérdések  merültek fel bennem is. Valóban egy küldetésünk lenne, egy cél, amelyet  elérni csak roppant nagy kitartással lehet? Valóban „megéri” hittel  küzdeni a világ romlottsága, az emberek kicsinyessége és hálátlansága  ellen? A főszereplő végigjárja az utat, és dönt velünk együtt.
 Olvasás  közben többször megnéztem a borítón lévő képet. Aztán rájöttem miért is  vonzott vissza magához annyiszor a látvány. Az ellentét, amely belőle  sugárzik, az egész regény alatt érezhető volt. Élet és halál, vágy és  szenvedés, szabadság és rabság. Egy vékony vonal választ el ezektől a  szélsőségektől bennünket, csupán egy lépés az egyik és a másik is. Csak a  döntés nehéz, amely az irányt mutatja, azt az irányt, amerre indulni  kell erővel és akarattal, és végig azzal a tudattal, hogy csak a végén  dől el, jól döntöttünk-e. A lehetőség, amelyik előttünk áll, egyszeri,  megismételhetetlen.
 Egy  útról szól a regény, egy olyan végeláthatatlan utazásról, amelyen magunk  is keresztül megyünk több értelemben véve, és amelyik elkerülhetetlen  sorsunk folyamán. Hiszen hinni sok mindenben lehet. Kitartani, remélni,  álmodozni, szenvedni, megtörni vagy éppen újra teremtődni többször is,  de, hogy melyikből mennyit kapunk-veszünk, nem csak rajtunk múlik.
   Zatykó Zoltán2006. 06. 29.
 http://www.kozkincs.hu/node/1789964
 |