Pascal, Blaise

Gondolatok (2014)

Lazi Könyvkiadó 2014, Szeged

Fordító: Pődör László

RÉSZLET A KÖNYVBŐL: OLVASSON BELE!

Mély filozófia, még mélyebb pszichológia, őszinte, felfakadó líra és csodálatos zene ez a könyv. Végigvezeti az olvasót a világon és Istenhez érkezik. Logikus érveléssel és valószínűség-számítással bizonyítja be Pascal az ész emberének, hogy a vallási közöny a legnagyobb esztelenség. Pascal emberábrázolása tökéletesebb a legnagyobb francia pszichológus írók rajzainál. ,,Villáma széthasítja az eget - írja róla Mauriac -, és bevilágít az ember lelkébe".

Pascal nem volt teológus, műve mégis a legismertebb és legjelentősebb alkotások egyike a keresztény hit-irodalomban, nem volt irodalmár, a Kereszténység apológiája, mely Gondolatok címen jelent meg, mégis a legszebb költői alkotások egyike.

Ajánló (1.)

Pascal fogadás-elmélete

Nem tudni, van-e Isten vagy nincs. Mégis mi az ésszerűbb, mire tegye fel életét az ember?

Tegyük fel, hogy Isten létezik, mondja Pascal. Ha erre fogadtunk, és így élünk, nyert ügyünk van a halál után, ha viszont arra tettünk, hogy nincs, csúnyán leszívjuk.

Ha Isten nem létezik, de mi arra fogadtunk, hogy igen, szintén nem veszítünk semmit. Míg élünk, boldogan reménykedünk, halálunk után meg úgysincs semmi. Ha a nemlétezésére tettünk, ezzel az igazsággal nem nyertünk semmit, a hittel járó élet legalább annyi örömmel szolgálna, mint ez, még ha másfajtákkal is.

Pascal, Blaise (1623. 06. 19. - 1662. 08. 19.)

A francia matematikus, fizikus, filozófus a számítástechnika történelmébe is beírta a nevét. 19 éves korában alkotta meg a számológépét édesapja munkájának megkönnyítésére. Egy programozási nyelv őrzi nevét. A matematika mellett egyéb tudományágak (aero- és hidrosztatika) iránt is érdeklődött. 1647-ben felfedezte a közlekedőedények sajátosságait. Foglalkozott a folyadékok nyomásviszonyaival, és felismerte a lehetőségét annak, hogy a barométert a magasságmérés szolgálatába állítsák. 25 éves korában egy egyházi mozgalom (a janzenista rend) tagja lett. Vitái voltak a jezsuitákkal. 1654-ben életében nagy vallási megtérés történt. Pascal maga Tűz-nek nevezte az eseményt. Ekkor felhagyott a természettudományos tevékenységével, és teológiával kezdett foglalkozni. Matematikai munkásságát csak 1658-ban kezdte újra. A sok munka felőrölte az amúgy is beteges és aszkéta életet élő Pascal szervezetét és 1662-ben fiatalon, 39 éves korában elhunyt.

* * *

Sehogyan se lehet egyértelműen a kultúrtörténet egyik vagy másik fejezetébe besorolni, hiszen ez a nagy jelentőségű fizikus és matematikus csak játéknak tekintette azokat a tudományokat, amelyeknek múlhatatlan érvényű törvényszerűségeit állapította meg. Filozófiai vitairatai nemegyszer a legeredetibb gondolkodású teológusok közt jelölnék ki a helyét. Megsejtései odasorolják a korai pszichológusok körébe. De akár vitatkozik, akár leveleket ír, olyan költői és nyelvileg olyan gazdag a stílusa, hogy a legkülönbözőbb világnézetű írók és költők őt vallják a francia irodalmi stílus legnagyobb hatású mesterének. Ezért sokszínűsége és sokoldalúsága ellenére elsősorban irodalomtörténeti főalak, akit azok is mesterüknek tudnak, akik akár hívei, akár ellenfelei szélsőségek közt hullámzó világnézetének. Hiszen az olykor misztikusan hitbuzgó keresztény a szerelem szabadságát is a szent jogok közt tartja nyilván. Olykor az elegáns szalonok kedvelt társasági embere, a hölgyek szellemes szolgálója, aki szentségként hirdeti és áhítja a testi szerelmet. Máskor az aszkézisben véli megtalálni a gyönyörűség teljességét, és véteknek hirdeti az anyai csókot is.

Egyszerre indult csodagyereknek és reménytelenül beteg kisfiúnak. Mindössze 39 évet élt. Ez idő alatt néha megbénult, de hamarosan életerős hajszolója lett a testi és lelki gyönyörűségeknek, majd gyötrő kételyekből kereste a menekülést, hol Isten, hol a fizikai törvények felé. De nem volt olyan testi vagy lelki állapota, hogy stílusa ne legyen szárnyaló, nyelve ne legyen gazdag és mindig költői. A francia klasszicizmus kezdetén meghatározó szellemi tekintély. Richelieu bíboros, habár nem ritkán szidalmazta is, de fiatal korától fogva szellemi iránymutatónak tartotta. A francia klasszicizmus első nemzedékének nagymestere, Corneille már a siheder fiúban felismerte a nyelv és nyelvezet megújítóját. Később Racine, Moliçre, La Fontaine stilisztikai példaképnek tekintették. - Idővel a felvilágosodás - élén Voltaire-rel - tagadta vallásos bölcseletét, de elismerte természettudományos eredményeit, nyelvi-stilisztikai téren szempontból is követendőnek tekintette. Majd a romantika benne látta a költői francia nyelv előharcosát. Persze az olyan katolikus világnézetű író-költők a XX. században, mint a francia Mauriac vagy az angol Eliot őt vallja az egész újkatolicizmus leghitelesebb elődjének. Holott a hivatalos katolikus egyház a maga korában általában eretneknek nyilvánította. Tehát úgy érdekes jelenség, hogy igen nehéz jellemezni. De alig lehet tovább haladni az irodalomtörténetben, ha közben valamennyire nem jellemezzük Pascalt.

Az apja dúsgazdag polgár, pénzügyi szakember, adó-főfelügyelő volt. Humanista műveltségű férfi. Korán elözvegyült, a három árvagyerekkel maga kívánt foglalkozni, hogy művelt emberekké nevelje őket. Két lánya és egy fia volt, a fiú - Blaise - a két leány közt született. A lányok szinte ugyanolyan tehetségesek voltak, mint a hamar érő elméjű fiú. Az idősebbik idővel férjhez ment, jó családi életet élt, közben irodalmi szalonja volt, nevezetes férfiakról írt életrajzokat, s később - öccse halála után - ő írta meg a már nagy hírű fivér első életrajzát. A kisebbik leány - Jaqueline - ifjúkorától finom hangú költő, a vallási hit megszállottja, az apa és a család akarata ellenére apáca lett, hangulatos vallásos prózai elmélkedéseket írt. Korán meghalt.

Az apai otthon kultúrája, a nővérek műveltsége és tehetsége közepette érett igen korán előbb természettudóssá, majd filozófussá és költői hangütésű stilisztává. Apja ugyan eleve tiltotta, hogy Euklidész művét olvassa, de ő már 8-10 éves korában latinul is, görögül is oly biztonságosan olvasott, mint franciául. És Euklidészből kiindulva gyermekként jött rá matematikai és fizikai törvényekre. 17 éves korában jelent meg első fontos tanulmánya ,,A kúpszeletekről". 24 éves volt, amikor napvilágot látott legfontosabb természettudományos tanulmánya, ,,Az űrre vonatkozó kísérletek". - Ezek már életében nagy hírű tudóssá tették, de - habár mindvégig eljátszott a fizikai kísérletekkel és a számok világának rejtelmeivel érdeklődése egyre inkább a filozófia, a vallási problémavilág, az igazságkeresés felé fordult. Amikor apját Párizsba szólították pénzügyi feladatai, ő is vele költözött a fővárosba. Házuk a szellemi élet egyik otthona lett. Maga Richelieu bíboros is gyakran ült vacsoravendégeik közt. A már népszerű drámaíró, Corneille többször fordult meg náluk. A tudós hírű fiatalember megismerte a híres hölgyek szalonjait. Egy időre el is ragadta a nagyvilági élet. Ugyanakkor azonban megismerkedett olyan tudós papokkal, paptanárokkal is, akik sok mindenben másképpen vélekedtek, mint a hivatalos egyháziak. Ezek voltak a janzenisták. Ezt a vallásfilozófiai irányzatot Cornelius Jansen (1585-1638) yperni püspök, vallásfilozófus alapította. A hitet és az erkölcstant Szent Ágoston tanítására vezette vissza. A kegyelem tanáról elmélkedve tagadta a szabad akaratot, közelítve a tudományos világnézet determinista elméletéhez. Ezt elfogadták a kitűnő párizsi iskola, a Port-Royal gimnázium tudós atyái, akik így szembekerültek a jezsuiták görcsös szabad akaratot hirdető elméletével. A jezsuiták a világi uralom feltétlen hívei voltak, a janzenisták pedig a szólásszabadság, az emberi méltóság, a tanítás szabadságának szószólói. Pascal meggyőződéssel állt a janzenisták mellé. Szellemes okfejtésekkel vitatkozott a Port-Royal tudós atyáinak ellenfeleivel. Egy elképzelt vidéki ismerőshöz írt leveleiben a janzenista igazságot védte a hivatalos egyházi véleményekkel szemben. De a vitatkozó levélsorozat nemcsak filozófia, hanem kitűnő irodalmi remekmű is. (A magyar fordításának téves a címe, hiszen ,,Vidéki levelek" címen lett nálunk ismert, holott a helyes címe: ,,Levelek vidékre".)

A legtöbb elmélkedő vagy vitatkozó írása azonban elszórtan jelent meg, vagy életében meg se jelent. Leghíresebb művét úgy, ahogy mi ismerjük, maga összefüggően meg sem írta. Halála után barátai - főleg a Port-Royal tudós tanárai szedték és rakták össze ,,Gondolatok" címen. A XVII. század, a francia klasszicizmus korának egész gondolatvilágát gyűjti egységes - igen változatos összképpé ez a minden korban rendkívül érdekes könyv. Egy nagy gondolkodó összefoglalja azt a sok különböző, olykor ugyancsak szétágazó gondolatfolyamot, amely foglalkoztatja azt a korszakot, amelynek létérzését, világlátását a legmagasabb színvonalon Corneille, Moliçre és a Pascal eszméivel egyetértő, hasonlóképpen janzenista Racine fejezett ki. És amely gondolatrendszernek híve és hitvallója volt a következő évszázad elején a franciaországi száműzetésben élő Rákóczi Ferenc. Rákóczi híres vallomásait, a hol latin, hol francia nyelven írt önéletrajzi műveket is jobban értjük, ha már eleve ismerjük a kor legtovább mutató filozófiáját, amely Blaise Pascal műveiben fogalmazódott meg.

* * *

Pascalt nem tartja számon a filozófiatörténet, de a befogadó számára teljesen mindegy, hogy Micimackó fragmentumaiból áll össze a kongruens világkép, vagy netán Puskás Ferenc-nagy magyar gondolkodó megjegyzéseiből, hogy a tizenhatoson belül már csak egyenesen szabad rúgni, ez a koherens értelmezések számára már teljesen mindegy.

Pascal gondolataiban interdiszciplináris követelményeket támaszt, mértani gondolkodás mellett igényli az intuitív gondolatkísérleteket is - sőt legszívesebben egyesítené a kettőt.

Gondolataiban legtöbbször a formális logika szabályait, feltételeit elemzi, a helyes ítélet posztulátumát szeretné megragadni.

A Port-Royalhoz tartozó félig-meddig janzenista, elfeledett nyelven beszél:

- ,,Semmibe venni a filozófiát, azt jelenti, hogy filozofálunk" - akárha Alkibiádész szavait hallanánk a Lakomán.

- Pascal gondolatai rendkívül vegyesek, írásművek, főleg aforizmák dominálnak, azzal feleselgető hosszabb fragmetumokkal, a vegyes írásműveket összeköti Pascal rendkívül személyes hangneme.

- Aforizmái nem túl egyediek és nem is túl frappánsak, akkor igaz, Pascal költői, és ez valamilyen módon, a geometria és az ember viszonyára utal.

- Pascal gondolatainak ellentmondásosságára talán a legjobb példa Descartes-tal alakult viszonya.

- Joggal nehezményezte, hogy Descartes istenérvei nem szólnak a szívhez, igaza van, hogy Ábrahám istene nem azonos a filozófusok Legfőbb Lényével, az emberi természet túlmutat önmagán, ezt csak Isten jelenléte okolhatja meg kellőképpen.

- Pascal Gondolatai eszmékből és gondolatokból szőtt költemények az emberhez, a világegyetem sarkában kucorgó gondolkodó nádszálról, mely soha nem volt időszerűbb, mint most.

Kerekes Tamás

http://www.transycan.net/cafe/index.php?topgroupid=1&groupid=1&subgroupid=&contentid=2356

Ajánló (2.)

Módszereiket és következtetéseiket bírálja ugyan, helyettük pedig a pürrhonisták, és mindenekelőtt az igaz keresztények felfogását ajánlja, a retorika, a tiszta, logikusan felépített és jól érthető megfogalmazás tekintetében a sztoikusok, elsősorban is Epiktétosz elveit követi Pascal, a magának matematikusként nevet szerzett metafizikus.

Az epiktétoszi letisztultságú próza ugyanúgy erkölcsről, törvényről, hitről, vallásról és társadalomról - egyszóval emberről és Istenről szól, akár a többi nagy bölcselő elmélkedései, ám Pascal helyenkénti fragmentáltsága, befejezetlensége, önmagára való reflektálása azonban inkább teszi hasonlatossá naplóhoz (merész túlzással: bloghoz), mint átgondoltan felépített, kidolgozott bölcseleti tételgyűjteményhez.

E gondolatok némelyike tömör, jószerével közmondásszerű, mások összetett érvrendszerek szövevényes, mégis jól követhető kibontásai, megint mások még a szárba szökkenés előtt megnyesett gondolatcsírák. Melyek sok szempontból megelőlegezik Márai Sándor évszázadokkal később született Füves könyvét, illetve Föld és ég című aforizma- és maxima-gyűjteményét. Nem egy közülük - ha más formában is - régi ismerősünk; ,,népi" közmondásoktól rockdalokig sokhelyütt találkozhatunk másként megszövegezett, tartalmilag azonban megegyező változataikkal.

Ám szinte mindenki ismer legalább egy pascali tételt, a fogadás-elméletet, mely ebben a kötetben fellelhető. A III. Szakasz tartalmazza ugyanis Pascal híres - és sokat bírált - okfejtését a vallásosság szükségességéről, melyben a filozófus az akkoriban még fiatalnak számító matematikai rész-tudományág, a valószínűség-számítás érvrendszerével igyekszik megindokolni, miért ésszerűbb hinni a keresztény dogmákban, mint mereven elvetni azokat.

Tanulságos végigkövetni, miként hívja segítségül egy bölcselő az egzakt tudományokat abból a célból, hogy valamely ezoterikus tételt igazoljon.

A retorikai és esztétikai élvezetgyűjtés, a napokig tartó szemezgetés helyett a teljes mű egy szuszra való végigolvasását elsősorban olyanoknak ajánlom, akiket mindenekelőtt a vallás, a kereszténység részletes, ok-okozati elven alapuló védelme érdekli, a kötet kilenctized részét ugyanis a bibliai idézetek magyarázata, és az azokkal alátámasztott filozófiai, metafizikai érvelések teszik ki.

De - csak hogy rögtön ellentmondjak önmagamnak -, életükben egyszer még azoknak is érdemes alaposan megismerniük, végigkövetniük a kereszténység e töredékekből összeálló apológiáját, akik inkább a bírálókkal, Voltaire-rel vagy a posztmodern pluralizmus híveivel értenek egyet, hiszen a jóakaratú, szépen fogalmazott gondolatok még akkor is értékesek, ha tartalmukkal csak részben, vagy egyáltalán nem vagyunk képesek azonosulni.

A nagy művek próbaköve ugyanis nem igazságértékük, hanem gondolati érvényességük, ebből pedig nem szenved hiányt a XVII. századi francia filozófia kétségkívül legnagyobb hatású alkotása.

Galamb Zoltán

2006. január 02.

http://www.ekultura.hu/mutat.php?cid=1050