A logóra kattintva a Könyvmoly Antikvárium oldalára léphet!

Belépés
 
 
 
10- és 20% kedvezmény mellett 4+1 akció!
Bővebben...

Támogató


Széchenyi 2020
 
2026. January 18.

Cseres Tibor

Hideg napok - Vérbosszú Bácskában

Lazi Könyvkiadó 2014, Szeged

„Amikor a Hideg napokban regénybe ágyazva előadtam mindazt, amit krudélis hajlamú magyar tábornokok és törzstisztek a magyar nép nevében ezernyi ártatlan szerb és zsidó ember ellen Újvidék ama gyilkos három napján 1942-ben elkövettek, számoltam azzal a reménységgel, hogy válaszul s tán hálából, akad szerb író, aki emléket állít azoknak a magyar tízezreknek, akiket úgyszintén ártatlanul gyilkos gazemberek a jugoszláv nép nevében megkínoztak és halálba küldtek.

Ám mindhiába! Közel három évtizedes várakozás után nem térhettem ki a végül is reám maradt feladat elől, hogy megírjam az 1944-es bácskai vérbosszú könyvét is.

A Jugoszláviában élő magyar százezrek lelkében izzó sebként máig ott ég a negyvenezernyi elpusztított rokon: apa, fiú, testvér megbecstelenített, eltiltott emléke. De a megbillent, megsértett, félbeszakított erkölcsi világrendet ki kell egyenlíteni. Megbékélés nélkül nincs igazi béke a lelkekben. A vérbosszú által kiontott vér eltörlésére nagyon kedvező lehetőség a töredelmes bűnvallomás. Erre ad alkalmat nyíltan feltárt szörnyűségeivel ez a könyv minden délszláv továbbélő számára: Bocsássatok meg ti is! És soha többé!”

Cseres Tibor

Kategória: Magyar szépirodalom
Terjedelem: 408 oldal
Méret: 145 mm x 209 mm
Kötés: keménytáblás
Nyelv: magyar
ISBN: 978 963 267 245 8
Súly: 0.48 kg
Ár: 2 999 Ft 2 399 Ft

Új szállítási díjak GY.I.K Súgó Jogi nyilatkozat Impresszum
© Lazi Könyvkiadó Kft. 2026