Alcott, Louisa May

Jó feleségek
A Kisasszonyok folytatása

Lazi Könyvkiadó 2006, Szeged

Fordító: Sóvágó Katalin

Vidám sürgés-forgással kezdődik Louisa May Alcott lebilincselő meséje: esküvőre készül a család. Három év telt el a Kisasszonyok óta, felserdültek a March lányok, és nagy várakozásokkal tekintenek a jövőbe.

Meg az új asszonyok gondtalan derűlátásával vág neki a házasságnak, de mikor rá kell jönnie, hogy a családi élet nem egy szakadatlan ünneplés, anyja szelíd, de határozott irányításával és kijózanító tapasztalatokkal felvértezve igyekszik elérni a családi és anyai boldogságot. Húga, Jo felölti a ,,tollnoki toalettet", és ismét megostromolja az írói hivatás csúcsait, Amy, a kis ,,dáma", a művészetnél is nagyobb értékekre bukkan rá külföldi utazásai közben. Csupán az alázatos kis Beth nem kívánkozik sehova a családi otthon falai közül, és bár az ő terhe a legnagyobb, végül ő is megtalálja a békét.

Ez a meglepetésekkel teli, megható és mulatságos könyv méltó betetőzése a kedves ,,kisasszonyok" történetének.

Könyvajánló

Nem nehéz jó feleségnek lenni, és én is jól érzem magam egy házasságban, ha páros heteken nős lehet az ember, páratlanon nőtlen.

Ilyen szépen megmunkált fa vaskarikát ritkán láttam, mint e romantikus eszményeket realista módon megvalósító regényt, mely tartalmaz valamit a tragédiákból is, nevezetesen az embereket olyannak mutatja be, amilyennek lenniük kellene.

Nem kell tehát temetnünk az angol regényt, legalább is kétszer nem, mint Thomas Hardyt. (A nagyjait sirató Anglia 1928-ban díszes temetést rendezett A Westminster Abbey-ben testének, szívét azonban szülőfalujának parasztjai temették a parányi otthoni templomból, hazai földbe).

A Jane Austen és George Eliot nevével jelzett viktoriánus, nők által művelt regényirodalomba beékelődik Louisa May Alcott neve.

A Brontë lányok közé.

Elbukkanó viktoriánus női regényirodalom, tematika több okkal magyarázható. Nézzünk meg egyet: ,,A vénlányok számának gyarapodását több okkal magyarázhatjuk. Az ipari forradalom hirtelen mozgásoakat hozott magával, a tőkés termelés az egyének gyors emelkedését vagy zuhanását idézte elő. A zűrzavar megnehezítette a társadalmi érintkezést.

A gyarmatbirodalom fenntartása szükségessé tette, hogy az angol férfiak hosszú éveket tengerentúlon töltsenek, ahol sokan közülük annyira megszokták a szolgákkal körülvett agglegényéletet, hogy Angliába visszatérve is keleti kényelemben akartak élni, inkább házvezetőnőt, mintsem feleséget keresve. Jos Smedley, a Hiúság vásárának mellékalakja egy egész réteg gondolkodásmódját példázza. A családalapítók számának csökkenése és a megismerkedés hagyományos formáinak elavulása jelentős mértékben erősítette annak hatását, hogy Nagy Britannia lakosságában a két nem aránya nem állt egyensúlyban. 1851-ben a tíz éven felüliek közöl 8 155 000 tartozott a gyengébb nemhez, a férfiak száma ellenben csak 7 600 000 volt. E három tényező mellett még egy hozzájárult, hogy a nők helyzete megoldatlan volt a Viktória-koraban; az oktatási rendszer sokat változott, de a nőket enyhén szólva nem tekintették a férfiakkal egyenjogú állampolgároknak. "(Szegedy-Maszák Mihály: Kubala kán és Pickwick klub, Magvető Kiadó, Bp., 1982, 181. old.)

A brit birodalom kül és belpolitikájával egyaránt feszültségben élt. Palmerston törvényjavaslatát a nők egyenjogúsításáról 1867-ben leszavazták, Disraeli, a kormányzó miniszterelnök -rendkívül cinikusan-nem is szavazott. John Stuart Mill-nek köszönhetik az angol nők, hogy Cambridge-től egy óra járásra létrejött a Girton kollégium, az első angol ibntézmény,a hol a nők egyetemi tanulmányokat folytathattak.

Az angol férfi szemében a nő életköre nem terjedhet túl a háztartás irányításán, az eszmény a tűzhelyet őrző feleség volt a vidéki Anglia férfiai számára.

A kor viktoriánus regénye a verses költészetet taszította le trónjáról.

Író az, akinek közönsége van, s a prózában írt regény tömegek érdeklődését elégítette ki, s olyan széles rétegek fő szórakozási formája lett, amelyhez fogható nagyközönségre egyetlen művészeti ágban nem akadt példa korábban vagy más országban. (Szegedy-Maszák, Im. 235.old)

Benedek Marcell mondta egy kis karcsú irodalomtörténetében, hogy a világirodalom arról szól, hogy Jancsi megtalálja-e Juliskát?

Alcottnak nehéz a dolga regényében, még a férfinéven alkotó George Eliot sem fejezte be a Feleségek és lányok c. regényét, ám mivel a befejezést közhelyszerűként várták, az el is maradhatott, úgyszólván felesleges volt.

A happy enddel kapcsolatban jegyezte meg George Eliot: ,,A költői igazságszolgáltatás olyan eszköz, amelynek segítségével a jutalmakat és büntetéseket az igazságnak olyan értelmezései alapján mérik, amelyeket a regényíró világot szabályozó törvényekként javasolt volna, ha kikérik a véleményét a teremtéskor."

Happy end - de milyen áron? - s mennyire hihető, ez a tétje a Jó feleségek c. regénynek.

A jó feleségek:

Meg: egy lelkészcsalád lánya, három lánytestvére van, róluk szól a regény.

Anyáskodó misszionárius a háborúban, várja haza vőlegényét John Brooke-t.

A várakozás közben Meg dolgozik és vár, tanulja a háziasszonyi tudományokat, irigy gazdag szomszédasszonyára annak pompás toalettjei miatt, de jövőjét megszépíti a remény, házasság John Brooke-kal. Ha erre gondol, ő a leggazdagabb, legboldogabb lány az egész keresztény világban. Büszke stafírungjára és esküszik, hogy kitart egy életen át. Maga készíti esküvői ruháját, melybe belevarrja egy leányszív összes gyengéd reményét és ártatlan ábrándját. Csak a beteg ihat bort, hangoztatja az esküvőn. Édenkertet akar teremteni férjének, a buzgalomba úgy elfárad, hogy a mosolygáshoz is túl fáradt. Remekelni akar, elhatározza, hogy a kertben termett ribizlit maga főzi be zselének - férjének.

Tizenkét csupor és extra adag csupor után sem kocsonyásodik a zselé, Meg sír dühében, amikor John hazaállít agglegény barátjával vacsorázni. Vacsora nincs, sőt meg kérdőre vonja férjét, hogy hozhatott haza vacsoravendéget, amikor feje tetején áll a ház. Megszégyenülten, dacosan a szomszédba küldi őket vacsorázni, John úgy gondolja türelmesebbnek kell lennie, s fél, hogy betegre sírja magát Meg.

A fiatalasszony fejébe veszi, hogy ő majd megmutatja, hogy milyen kötelességei vannak egy férjnek. Bevágja a durcit, elutasítóan viselkedik Johnnal, aki megbocsát. Az újabb házassági teherpróba ruhaszámlák képében érkezik, John a pénztárcáját is rábízza Megre.

Jönnek a selymek, a kelmék, a szomszéd gazdag kisasszony is így öltözködik, a negyedévi elszámolás után John nem veszi meg magának az új télikabátot. Szárazon ennyit mond: - Nem engedhetem meg magamnak.

Sírás, rívás, önvád. A szomszéd megveszi a kelméket, telik új télikabátra. Ezután John korán jár haza, Meg nem kóborol el otthonról, reggelenként egy nagyon boldog férj veszi fel a nagykabátot, amit esténként egy odaadó kis feleség segít le róla. Ezután születik meg két kisbabájuk.

Jo: Jo March Meg lánytestvére, író akar lenni, prózáját ,,szecskának nevezi", a Parnasszusra akar jutni, de a hasábonként fizetett egy font is tetszik neki. Csípős nyelvvel leckézteti a jóképű széltoló szomszéd joghallgató, a család barátját, Laurie-t. Fölhagy a szárnyaló románcokkal és vérfagyasztó romantikus rémmeséket ír, ponyvát pénzért. Kezd e szörnyűségekkel jól keresni, apja hiába félti, első regényéért 300 fontot kap. Ebből fizetik a mészárost, a szőnyeget, viszi beteg húgát nyaralni. Makrancos természete sok gondot okoz a családnak. A vizitelés, különösen, ha elegáns ruhába kell öltöznie, árt a szervezetének. Öntörvényű természete miatt a gazdag szomszéd nem őt, hanem testvérét, Amyt választja társalkodópartnerül egy római utazáshoz. Ám sikerül kijutnia New Yorkba, ahol egy panzióban dolgozik, Laurie szerelme elől menekül, ott ismerkedik meg a már rég nem fiatal, koldusszegény, két unokaöccsét nevelő professzorral, dr. Bhaer-rel. A professzor félénksége, jósága, mesterkéletlensége elbűvöli. Kritikust is talál benne, hisz a jó ösztönű tanár úr felfedezi, hogy a jól fizető ponyvák mögött Jo áll szerzőként, de a professzor elutasítja ezt az alantas pénzkeresetet. Joe meghívja magukhoz az idős tanárt.

Laurie beleszeret Jo-ba, ám az - nagy erőfeszítéssel - visszautasítja. A fiatalember utazik, felejteni próbál, nagyot akar alkotni, komponálna, alkotna, de nem megy. Európában meglátogatja Jo és Meg testvérét Amyt, fellángol a szerelem, összeházasodnak.

Megérkezik az idős professzor, hosszú tanakodás, tusakodás után, miután Jo már értékes szépirodalmat ír, megkéri a kezét, s a harmadik lány is elkel.

,,Igen, Jo nagyon boldog asszony volt itt, a kemény munka, a rengeteg izgalom és az örökös lármázás ellenére. Mérhetetlenül élvezte, és többre tartotta fiainak tapsát minden elismerésnél, mert most már csak a falkájának mesélt, amely lelkes hittel hallgatta és csodálta. Az évek során, hogy még ennél is nagyobb legyen a boldogsága, neki is lett két legénykéje: Rob, aki a nagyapjáról kapta a nevét, és a napsugaras természetű Teddy, aki egyaránt örökölt az apai arany kedélyből és az anyai élénkségből. Nagymama és a nagynénik nem is értették, miként nőhettek fel a fiúknak abban az örökös zivatarában, de azért ők is virultak, mint tavasszal a pitypang; darabos pesztráik szerették és híven kiszolgálták őket.

Plumfieldben sok ünnepet tartottak, és az egyik legvidámabb volt az éves almaszüret, mert ilyenkor teljes létszámban megjelentek a Marchok, a Laurence-ok, a Brooke-ok és a Bhaerek, hogy emlékezetes legyen a nap. Öt évvel Jo esküvője után egy balzsamos októberi napra esett ez a gyümölcsünnep, amikor a szív szárnyra kel, a vér pezseg a levegő mámorító üdvösségétől. A vén gyümölcsöskert ünnepi díszbe öltözött: aranyvessző és őszirózsa szegélyezte a mohos falakat, szöcskék ugráltak a száraz fűben, és a tücskök úgy ciripeltek, mint tündérsípok egy lakomán. Buzgón szüreteltek a mókusok is; búcsúzó madarak trilláztak a sétány égerfáin, és minden almafán csak egy rázásra várt a sárga és piros gyümölcs. Mindenki nevetett, énekelt, fára mászott és lepotyogott, mindenki azt mondta, hogy még soha nem látott ilyen tökéletes napot, vagy ilyen vidám társaságot, és önfeledten adták át magukat az óra egyszerű örömeinek, mintha nem is létezne gond és bánat."

Kerekes Tamás

www.vajdasagportal.com

2005. 06. 29.