Csáth Géza

Napló 1912-1913

Lazi Könyvkiadó 2002, Szeged

Korunk olvasója, aki az utóbbi éveken egyre inkább rászokott az intimebb műfajok élvezetére, ezzel a muvel egyszerre kap a kezébe egy valóságos szexregényt, egy freudi indíttatású, pszichikai megalapozású lélekelemzést, s mindemellett egy hallatlanul fontos irodalmi dokumentumot. Ez a napló csaknem két emberöltő óta forgott titokban az 1988-as első megjelenéséig. Lehet ennek oka a szerelmi jelenetek orvosi pontosságú frivolitása, sőt könyvelőket megszégyenítő számszaki összegzése, de legalább annyira félelmetes annak ábrázolása, hogy egy narkomániás mint éli hétköznapjait, folytatja keserves küzdelmét az édes-gyilkos méreggel.

Stubnyafürdő és a budapesti Moravcsik-klinika orvosaként működő író följegyzései szinte a művek alkotójától idegen, arra miben sem hasonlító embert mutatnak, egyre jobban eltorzuló alkatát, veszendő lelkét idézik meg, aki mintegy sportteljesítményként méri a nők körében nemi aktussal betetőződő hódításait, s gondosan számon tartja, hol, mikor, milyen mennyiségű kábítószert fecskendezett az ereibe, azután milyen drasztikus fogyó- és hízókúrákkal igyekezett valamiképp fönntartani egyre jobban megrendülő egészségének legalább a látszatát.

Az új kiadás aktualitását az adja, hogy két igen fontos, időközben előkerült, eddig publikálatlan résszel egészült ki az 1913-as napló. Most már pontosan tudjuk, hogyan teltek-múltak Csáth napjai a Liget Szanatóriumban, mert ebből a kiadásból kaphatunk első ízben teljes képet a hetvennapos kúra lefolyásáról. Belefeledkezve a naplóba, megdöbbenve, már-már rettegve látjuk, hogy alapjában véve mennyire Csáth Géza képére formált minket ez a század, hisz e napló-kórkép nélkül is ezrek és tízezrek gondja lett a kilátástalan birkózás, a lemondás a buvös szerről, fel-fellobbanó, de sohasem igazi reménnyel.

Ilyenkor ölünkbe eresztjük a könyvet, s arra gondolunk, hogy a legigazibb, legérdekfeszítőbb, félelmetesen szép regényeket mégiscsak az élet írja.

Tartalom

Feljegyzések az 1912. évi nyárról

Morfinizmusom története

Új naplórészletek. 1. rész Új naplórészletek.

2. rész Ami a naplóból kimaradt... (Dér Zoltán)

A szerkesztő megjegyzése (Hunyadi Csaba)

Ajánló

Csáth Géza ismeretlen naplórészletei

Válogatta: Kerekes Tamás

,,Valójában az utolsó hét alatt - mióta a szanatóriumban vagyunk - hússzor áldoztunk Vénusznak." Két, eddig nem publikált, szókimondó résszel egészült ki Csáth Géza 1913-as naplója. Ezekből válogattunk.

A napló most publikált, eddig ismeretlen része Csáth Géza 1913-as sikertelen elvonókúrájáról számol be a Liget Szanatóriumban:

,,Délben (...) elfogott a nemi vágy, és hatalmas kéjérzéssel öleltem magamhoz hátulról a feleségemet. Alig fejeztük be az aktust, már jött a főorvos vizitje, a kedves és szemérmes emberke csaknem zavarban volt, lesütötte a szemeit, kötötten mozgott egy ideig - mert az ajtónyitást megelőző zavarból mindent tudhatott. (...)

Délelőtt jó, kissé bolondos. Folyton a tegnapi álmom, fantáziám jár a fejemben, amikor Gizit, Olga haragos, apprehendáló nővérét, minden tiltakozása ellenére hátulról lefogtam és meg...tam. Azóta sűrűn megjelenek magamnak, akárcsak holmi világvárosi Jack, mint borult, de nem hideg délelőttön (mialatt Olga engem a klinikán hisz) felosonok hátsó lépcsőkön, és asszonyokat, akik a konyhákban foglalatoskodnak, alaposan meglövök.

Előbb azonban felemelem szoknyájukat, tanúja vagyok méltatlankodásuknak, és pokoli-ördögi kéjjel nézem, amint bosszankodó, dühös arcuk a varázsvessző hatása alatt átváltozik, megszelídül, majd pedig átszellemültté lesz. (...)

Háromszor rohantam meg feleségemet mint sfinxet a leghatalmasabb kéjérzések mellett. Szegény Olga szinte elalélt a nagy izgalmak utáni kimerüléstől. Bámulatos azonban a nők ruganyossága; hamar talpra állt és eleven lett. Jó félóráig csak kézmozdulatokkal jelezte, hogy nem tud beszélni. (Valójában az utolsó hét alatt - mióta a szanatóriumban vagyunk - hússzor áldoztunk Vénusznak). (...)

…Olgához mentem, aki bájosan kiöltözve fogadott piros színű, fehérpettyes, vékony grenadin pongyolájában.

A coitus rendesen a sötétség leszállta után történt, hogy felhúzott függönyök mellett legyen végezhető a szobában... (...) Ebben az időben Olgát kis 16-18 éves buja zsidó lánynak képzeltem el, aki míg a szülők nincsenek otthon, mohón közösül a látogatóba jött idősebb rokonnal, (aki házasember).

A coitusok akkor voltak különösen nagyszerűek, ha erőm volt a du. 2 órai adagot 5-ig, 6-ig elhalasztani. A méreggel egyébként úgy voltam, hogy ebben az időben teljesen neki éltem. Sajnálatos módon elhanyagoltam minden összeköttetést, társaságot, munkaalkalmat, holott jó érzéseim mellett minderre kitűnőleg képes lettem volna. (...)

Ennek az életnek a legfőbb szépsége a nagy ritmusa. Minden nap a fiziologikus életnek - egy emberi életpályának - a paradigmája.

A reggel az ébredés küzdelmes, rossz, fájó, zilált, mint a gyermek világrajövetele. Fájdalmas, mint a tehetetlenség az élet durva erőinek, akadályainak, a munka (lélegzés) kényszerének érzése a méhbeli boldog, munkátlan omnipotentiával szemben. A coitus édes és nagyszerű érzés a test egyensúlytalan közérzése mellett is.

Miért? Mert a szexuális tevékenység fokozott. De ez mindigre nem jó, csak a nap egy részén át (az élet egy részén át: 20-40 év) legyünk szexuális lények, mert különben a szexualitás akadályoz a nemesebb örömökben, munkáinkban. Jő a mosdás. Egy fázós, de üdítő dolog. Minden jóra fordul.

A reggeli kellemes. A kávé jólesik. A szivar, az újság, a defecatio mind most még a kamaszkor nyugtalan ki nem bontakozott izgékonyságával, az élethez való hozzá nem szokottság fanyarságával, de az optimum felé irányuló küzdelem és biztos haladás reményeivel és jó érzéseivel töltenek el. Búcsú a feleségtől, csók, mely nem szerelmes, csak baráti, a magában álló magában egész ember kegyes leereszkedése, jóságos törődése az ő függelékével, nem kiegészítőjével, hanem függelékével. /Olga, ha valaha, halálom után ezt olvasod: értsd meg.

Szívom az édes reggeli levegőt.

Nézem a járókelőket. A félcocotte és máris tetszelgő, de az éjjeli kéjelgésektől fáradt asszonyokat, akik kendőben, slafrokban mennek a boltból haza, vagy hátulról a boltba, kicsit mozogni akarnak, meg akarják rázni a csipeiket, és csak azt óhajtják a maguk csacska érzékiségében, hogy a levegő kicsit megcsókolja (besurranva a szoknya alá) a lábaik szárát, és besurranjon a lábaik között nyíló vágásba, megmozgatván a bejáratnál lévő kis erdő növényzetét, mint a szellő a nádast. Szívom, szívom az intenzív illatokat. Minden olyan erős, kemény, szagos, különös. Aztán beérek a klinikára. Az oldalkapu portása…"

A napló e szöveghelytől kezdve ismét hiányos.

[A szegedi Lazi Kiadó eddig publikálatlan, ismeretlen dokumentumokkal egészítette ki Csáth Géza naplóját. Címe: Napló 1912-1913.]

http://thomaskerekes.blogter.hu/?post_id=15770

2006. 02. 16