Kosztolányi Dezső

Nero, a véres költő

Lazi Könyvkiadó 2002, Szeged

Kosztolányi Dezső történelmi regényének középpontjában Nero, a dilettáns költő-császár áll, aki jó szándékú ifjúként kerül a trónra, hogy so­kak re­ménye szerint a római birodalom kiegyensúlyozott nyugalmat hozó uralkodója legyen. A szelíd és fiatal Nerót azonban az a vágya, hogy mű­vé­sze­té­ért ismerjék, szeressék, eltéríti eredeti célkituzéseitől. Mindenkit irigyel, aki tehetséges, ezért a hatalom erejével kísérli meg kicsikarni a művé­szi si­kert. Meggyilkolja féltestvérét, Britannicust, szembeszegül nevelőjével, Senecával, s mert bölcsebbnek érzi önmagánál üldözi. Környezete ret­teg tő­le, mert egyetlen nem tetsző mozdulat vagy szó miatt halál vár mindazokra, akik a szörnyeteggé, zsarnokká vált császárnak tapssal, dicséret­tel nem hódolnak. A mű, bár varázslatos könnyedséggel idézi fel az antik világváros életét, s a kor történelmi szereploit, mégsem pusztán történel­mi re­gény. Az író, Nero korának történéseiben és díszleteiben a saját korát festette le, a császár alakjában, s a ,,véresen-fájó dilettantizmus" drámájá­ban a ha­talom és művészet viszonyának kérdéseit szólaltatja meg mély pszichológiai megértéssel és kaján iróniával. A mű első megjelenésekor az­t sut­tog­ták, hogy Nero alakját Szabó Dezsőről, a korszak legnagyobb hatalmú író-polkitikusáról mintázta, s az is aligha lehet kétséges, hogy a Róma­i Ci­te­rá­sok Egylete nem a Via Appián, hanem egy budapesti kávéházban ülésezett. Kosztolányi regényében nem a jelen elől menekül, nagyon is ko­ra prob­lémáinak lényegéhez nyúl. A diktatúrák kialakulását emberi szempontból tárja föl: megmutatja, kik azok, akikbol az ilyen idők főszereplői lesz­nek, és miért. Az emberben rejlő rossz történelmi szerephez jutásának már a kezdetén pontos és érvényes látleletet ad, miközben a művészet nélkü­löz­he­tetlenségét bizonyítja a túléléshez.