Tormay Cécile

Örök Magyarország

Lazi Könyvkiadó 2006, Szeged

Szerkesztő: Hunyadi Csaba Zsolt

A huszadik századi magyar irodalomnak talán egyetlen jeles alkotója sincs, akit olyan méltatlanul sújtott volna a feledés, mint Tormay Cécile-t, s mindez az igen „eredményes” kultúrpolitika következménye volt. Valójában a legnagyobbak között lenne a helye, hiszen íróink közül egészen a legutóbbi időkig ő járt legközelebb az irodalmi Nobel-díj kiérdemléséhez, aminek beteljesülését talán csak korai halála hiúsította meg.

A régi pesti orvoscsaládban született, kezdetben finom mívű novellákkal jelentkező írónő első hazai és egyben nemzetközi sikerét az 1911-ben megjelent Emberek a kövek között című regényével aratta. Következő regénye, az 1915-ben megjelent Régi ház még ezt a sikert is messze felülmúlta és Tormay Cécile-t a kortárs világirodalom ünnepelt szerzőjévé avatta. Az első világháborút követő összeomlást, és az azt követő forradalmakat azonban súlyos megrázkódtatásként élte meg. Erről tanúskodik az 1921-22-ben megjelent, kétkötetes Bujdosó könyv. Úgy érezte, hogy a megpróbáltatások éveiben nemcsak az irodalom, hanem a politika színpadán is szerepet kell vállalnia. Megalapította és vezette a Magyar Nők Nemzeti Szövetségét, létrehozta és szerkesztette a Napkelet című folyóiratot, de emellett hozzáfogott monumentális regénytrilógiájához is, az Ősi küldött-höz, amelyet sajnos már nem ő fejezett be.

A jelen novellaválogatás teljes keresztmetszetét adja az író munkásságának. Írásaiban komor sors- és történelemszemlélet ötvöződik az impresszionista, lírai színezetű szó- és hangulatművészettel. Kezdetben az absztrakt mondanivalók, az időtlen témák felé vonzódott a mitológia, a hoffmanni, poe-i misztikum eszközeivel. Későbbi novellái az emberi sorsok tragikumát, a lélek finom rezdüléseit közvetítették, a mediterrán életképek mellett pedig megjelentek a történelmi elbeszélések, melyek a magyar középkorba repítették az olvasót.

Tormay Cécile válogatott elbeszéléseinek kiadását az a remény indította el, hogy a hosszú elhallgatás megtörhető, az író visszamenthető a magyar kultúrába. Mindnyájan gazdagodnánk vele, ha így történne.

Tartalom

A SORSFOLYÓ

A sorsfolyó

Dalos szerelem

Álmok

Apródszerelem

Tépett atilla

Megállt az óra

Az imádság

A pelejthei molnár

Ludovika

IDŐTLEN BOLT

Feltámadás

Megcsalódott istenek

Te csak dolgozzál

Időtlen bolt

A mesekönyv kis hercegnője

Az erdei ház

VIASZFIGURÁK

Márió

A vén zsibárus szerencséje

A Maestro

Kilenc rézpénz

Korán és későn

Csodálatos emberek

Utolsó tavasz

Viaszfigurák

AETERNA HUNGARIA

Az idegen

Az utolsó dereglye

Kis vándorok

A fiatal esztendő

Március

Aeterna Hungaria - Örök Magyarország

Ajánló

Ami kimaradt a történelemkönyvekből, az ebben a kötetben fantázia és a tapasztalat megadja számunkra. Tormay Cécile, aki a századforduló sorscsapongásait átélhette, olyan gondolatokat és érzéseket hordoz a sorokon keresztül, amelyhez kevés a képzelőerő, ennyi mondanivaló illatokat, hangokat, tapintásokat feltételez és olyan könnyeket, amelyek nem félnek előbújni, és mesélni.

Ahogy olvastam az elbeszéléseket, szinte magaménak éreztem az írónő tekintetét, amint végigpásztázza a változásoktól terhes utcákat, a megfáradt utazókat, a szerelmes lovagokat és apródokat, mindenkit, aki itt él vagy élt, a magyarok földjén. Ezernyi felszínt és jellemet képes adni Magyarországnak, de a fájdalom és a fáradság elmaradhatatlan eszköze a portré megfestésének. A kolduló hadirokkant vagy maga az örökkévaló sors, amely lelkekkel kereskedve körmöl kicsiny, füstös irodájában, mind-mind egy jel arra, hogy itt voltunk, itt vagyunk, és leszünk is, mindaddig, amíg képesek vagyunk szembenézni a múlttal, a hibákkal és a vágyakkal. A mesekönyv hercegnője elbukott, mert engedett és lángolt, mert nem adta fel a reményt és nem akart visszanézni, mert nem szerette a múltat, azt a múltat, ami benne élt kitörölhetetlenül, és amitől soha nem szabadulhat.

Egy gazdag Magyarország fedezhető fel a novellákban, ami nem a kastélyai, templomai vagy rangjai miatt csillog, hanem a lélek miatt, mely felemeli és megörökíti nekünk azért, hogy ne felejtsünk. Legyen az udvari bohóc, obsitos katona vagy akár görög isten, hitelessé válik minden gondolat vagy cselekedet, minden mozdulat megkapja a maga igazát és jogosságát. Mégis távol van minden. Hiába halljuk egymás hangját, nem felelhetünk, mert a égi erő kevesebb, mert a régi hang halkul és lassan elvesz. De van itt valami, ami nem tűnik el soha. Magyarország.

Zatykó Zoltán

2006. 05. 05.

http://www.potkave.hu/content/view/709/176/