Charriére, Henri

Pillangó

Lazi Könyvkiadó 2003, Szeged

Fordító: Kamocsay Ildikó - Philipp Berta - Szoboszlai Margit

Az 1970-es év nagy franciaországi könyvsikere hazánkban is sok kiadást ért meg, s a belőle készült filmet is láthatta a hazai közönség.
A regényben Charriére, alvilági becenevén Pillangó meséli el kalandos szökéseinek történetét, miután 1931-ben egy selyemfiú meggyilkolá­sá­ért - hamis tanúk közreműködésével - életfogytiglani kényszermunkára ítélték.
Pillangó sohasem tudott beletörődni az ítéletbe, mindenáron meg akart szökni a fegyenctelepről, hogy bosszút álljon az ügyészen, az esküd­te­ken, a rendőrökön és a hamis tanúkon. Tizenkétszer próbált megszökni, végül tizenhárom év múlva a tizenharmadik kísérlete sikerült, és letele­pe­dett új hazájában, Venezuelában. Minden képzeletet felülmúló kalandjait, izgalmas börtönéveit mondja el példátlan sikerű könyvében, amely­ben ször­nyű, de igaz képet fest a dél-amerikai francia fegyenctelepek borzalmas módszereiről.

Könyvajánló

Vannak olyan könyvek amiket már azelőtt ismerünk mielőtt elolvasnánk belőlük egy sort is. Itt nem a kötelező olvasmányokra gondolok, ha­nem a­zokra a könyvekre amik mindenki polcán ott pihennek. Ilyen ez a könyv is. Sokszor le akartam már venni a polcról mire egyszer csak rászán­tam magam. És nem bántam meg.

A regény olyasmiről szól, amiket az ember szívesen tart a polcán. Ezzel a könyvvel a nappaliba költözik a kitartás, a büszkeség és a re­mény. Tör­ténete viszonylag egyszerű: egy ember az elkövetett bűneihez képest aránytalanul nagy büntetést kap, lecsukják és utána folyamato­san meg a­kar szökni a börtönből. A Monte Christo grófjában erről már olvashattunk.

Nem azért tiszteljük a hőst mert erkölcsileg felettünk áll, vagy mert kiszabadulva bosszút áll, ez ugye nem egy romantikus regény, ha­nem mert ki­tartóan próbálkozik. Személye jó példája az igazán ok nélküli reménynek. Nem sikerül a szökés, hát megpróbálja újra.

Kiáll minden viszontagságot, mert mélyen hisz abban - meg persze saját magában - hogy, a kitartás végül mindig elnyeri a jutal­mát. Ez a mé­lyen gyökerező kitartás és önbizalom az ami, az egész regényt mozgatja.

Persze nem csak a főhős, hanem segítőinek és ellenségeinek jelleme is egy olyan alap viszonyrendszert hoz létre, hogy maguk a jelle­mek ha­tá­roz­zák meg a cselekmény környezetét.

Nehéz úgy beletörődni az életfogytiglani kényszermunkába, ha az ember fia tudja, hogy ártatlan. Sőt, talán még jobban megnehezíti a hely­ze­tet, ha a csóró tudja, ki helyett ül, de esélye sincs arra, hogy kijusson a pokolból.

Talán csak az enyhítheti a kínt, hogy minden erejével a szökésre koncentrál. És nem elsősorban azért, hogy szabad legyen, ha­nem hogy bosszút állhasson az ügyészen, az esküdteken és azokon a hamis tanúkon, akik ide juttatták.

A bosszúra azonban sohasem került sor. Amikor Charriére végül tizenöt évi rabság után, tizenharmadik nekifutásra sikeresen megszö­kött az Ör­dögszigetről, nem ment vissza hazájába, hanem Venezuelában kezdett új életet. Úgy vélte, a minden képzeletet felülmúló megpróbáltatá­so­kért nemesebb bosszú az, ha megírja rabságának és szökéseinek történetét. Úgy gondolom, jól döntött.

www.ekultura.hu