Csathó Kálmán

Szarvasbőgés

Lazi Könyvkiadó 2006, Szeged

Csathó Kálmán vadásztörténetei jelentőségükben messze túlszárnyalják e népszerű irodalmi műfaj kereteit. Ízes, vidám és izgalmas kalandok, kemény és férfias erőpróbák elevenednek meg mesteri tolla nyomán, a természet minden titkával, költészetével és gazdagságával. Az állatok, a fák, a patakok, az erdő ugyanúgy hősei ezeknek a történeteknek, mint az ember: a vadász.

Csathó Kálmán vadászelbeszélései épp olyan szórakozást és művészi élvezetet jelentenek annak is, akinek sohasem volt puska a kezében, mint a legvérbelibb vadászoknak, mert szuggesztív erejű, színes és ízes előadásuk a valóságot leheli magából, s szinte belevonja az olvasót az erdő ősi szépségű élményeibe és kalandjaiba.

„Ezek az írások, amelyeket itt vadakról, vadászokról, szelíd állatokról meg vademberekről összehordtam, olyan valakinek a rendszertelen feljegyzései, aki ha vadászik, írónak érzi magát, ha ír, vadásznak. Komoly vadászok alighanem azt fogják rájuk mondani, hogy mire való ilyen vadászatokat megírni? A nem vadászók azonban talán megértik belőlük, hogy íróember hogyan lelheti örömét ilyen vérengző szórakozásban. A komoly vadászatot persze nem szabad összetéveszteni a pecsenyevadász-kocapuskások vadpusztításával. Ezért ez a könyv azt is megpróbálja világossá tenni az olvasók és a kezdő vadászok számára, hogy mi is az az igazi vadászat.”

Ajánló

Fekete István irodalmi beállítottságú vadászleírásai után meglepetten találkoztam össze egy újabb "simabőrűvel", aki nem csupán az erdő szépségétől, a patakok és hegyek megkapó látványától érez kedvet az íráshoz, de egy megrettent nyúl tekintete képes benne elfeledtetni a puskapor szagának örömét, az elejtett zsákmány feletti lélegzet mélységét. Aki irodalmi mondanivalót keres az elbeszélésekben, az nem talál mást, csupán egy őszinte és természetes élményeket egy olyan ösvényen, ahol a világ a vadászház, az erdő pedig az univerzum.

Egyszerű történetek, amelyek szinte mindig a hajnali, ködbe burkolózott erdő szívébe indulók vágyaival kezdődnek, végighallgattatják a közeli faluk harangcsendüléseit, megmeríttetik kezünket a hűs patakban, és lélegzet visszafojtva pillantat bele a célzótüske halálos síkjába. A falusi emberek rőzsegyűjtő mindennapjai, természetközeli gondolkodása, a városokból falura kiruccanó urak mohó, gyilkolásra éhezettsége követi a novellák eseményeit. Az irodalmiság azért mégis fellelhető azokban a részekben, ahol az író szarvasbőrben látja és láttatja meg az olvasókkal a világot, igyekezve az emberi következtetésekkel korlátok közé szorított állati- természeti jelenségeket emberien elénk vetíteni. Nekem úgy tűnt, hogy a vadakként beállított élőlények bemutatása nem csupán azt erdőben élő állatokra volt vonatkoztatható, hanem néha a városban megjelenő emberi jelenségekre is, amelyeket mi magunk produkálunk, hol egymással szemben, hol önmagunkkal szemben. Furcsa párhuzamok alakulnak ki egy-egy történet közben. A vadász, aki hajnalban a disznót várva saját életének apró pillanatait veszi célba, vagy a főszámtanácsos, aki a medvecsalád helyett - képletesen - egy embercsaládot ítél pusztulásra, észre sem véve a nyilvánvaló hasonlóságot sors és sors között. De a vidám történetek azért mégis feloldják a vadászatok szorongásait, az embereket közelebb hozzák nem csak egymáshoz, hanem a természet mindenhatóságához és legyőzhetetlenségéhez, amelyben az emberek magukénak vallják azt a hatalmasságot, ami szelíden meghúzódik egy ideig, hogy aztán előtörhessen és visszavegye azt, amit eloroztak tőle.

Kellemes kikapcsolódás még azoknak is, akik nem emeltek sohasem puskát az erdő vadjaira, és ezt nem is tervezik, ettől mégis gazdagabbá válnak vérontás nélkül is.

Zatykó Zoltán

2006. 05. 05.

http://www.potkave.hu/content/view/692/176/