Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig (2020) Lazi Könyvkiadó 2020, Szeged Maderspach Viktor Erdély szülöttje volt, valamikor hatalmas birtokok ura, hiszen a Zsil völgyének vidéke, a Retyezát és a Páreng-havasok jó része a Maderspach-birtokhoz tartozott. Ebben az elhagyatott vadon világban nőtt fel, itt szívta magába a természet iránti szeretetet, és itt tanulta meg, mit jelent a szabadság, mit jelent imádni a szülőföldet. Az első világháború kitörésekor az elsők között jelentkezett harctéri szolgálatra, a háborúban merész és rendkívüli megbízatásokat hajtott végre. Amikor 1916 augusztusának legvégén Románia megtámadta Erdélyt, Maderspach Viktor – aki éppen odahaza volt szabadságon – kieszközölte, hogy ne kelljen visszatérnie az ezredéhez, s mint a terepet kiválóan ismerő felderítő, önkéntes katonákból szervezett vadászezredével részt vett a betolakodók ellen vívott súlyos harcokban.Az igazi gerilla harcmodort követő, mindenre elszánt csapatával végrehajtott sikeres akciói nagyban hozzásegítették a hadvezetést ahhoz, hogy gyorsan és csúfosan visszaszorítsák Erdélyből a hódítókat, majd Bukarest elfoglalása után a demoralizált ellenséget a Fekete-tengerig üldözzék. Maderspach Viktor könyve ennek az időszaknak a személyes történelmét beszéli el. Az olvasmányos írás értékes forrásanyaga az I. világháború történeti kutatásainak. A műből a háború „természetrajzát” a hivatalos történetírásnál jóval plasztikusabban, őszintébben ismerhetjük meg, nem csak azokra a mozzanatokra tér ki, amelyek a borzalmakat példázzák, hanem megmutatja a világháború mindennapjainak élményeit, lehetséges pozitívumait is. Nem utolsó sorban pedig a könyv felmutatja egy kiváló képességekkel rendelkező rendkívüli ember sziklakemény jellemét, izzó hazaszeretetét és roppant eredeti személyiségét.
|
|
| Kategória: | Magyar szépirodalom |
| Terjedelem: | 256 oldal |
| Méret: | 145 mm x 209 mm |
| Kötés: | keménytáblás |
| Nyelv: | magyar |
| ISBN: | 978-963-267-470 4 |
| Súly: | 0.39 kg |
| Ár: 2 999 Ft 2 399 Ft | |
|
Elfogyott |
|
|
|
|





