Arany János

Józan, okos mérték

Lazi Könyvkiadó 2008, Szeged

Szerkesztő: Reisinger János

Arany János nem a könnyed bölcsességek, gyorsan villanó aforizmák megfogalmazója volt. Nehezen kihordott gyermekei neki a gondolatok, az összetett, mindig kissé tragikus hangoltságú bölcsességek, lássanak bár napvilágot a líra, az epika, a ballada vagy az értekező próza csomagolásában.

„Én nem mertem élni, mert élni akartam.”

„De kiséri két pap, két egyház imája…

No, hisz valamelyik majd csak eltalálja.”

„Ez a föld, melyen annyiszor Apáid vére folyt.

Ez a föld másra sem való, Csak hogy eltékozold.”

Ajánló

Furcsának tűnik, márpedig a jelen kötetbe beválogatott idézetekből arra következtethetek, hogy az 1848-as magyar polgári forradalom egyik lelkes támogatója a szabadelvű polgárosodásban látja kora erkölcsi megrom-lásának egyik okát. Ahogy az is meglepő, hogy az egyik legnagyobb magyar költő saját (humoros) sírfeliratán egyszerű szerkesztőként tünteti fel magát.

Arany politikai és költői hitvallásába belemélyedve aztán kitisztul a kép. A mindenben józan mértéket hirdető művész és kritikus az elvhű hazaszeretet mellett a mély, megingathatatlan vallásosságot és az emberséget tartja minden másnál magasztosabb életeszméknek. S úgy tűnik, maga is e sarokpontokhoz igazodva élt.

Ez tűnik fel leginkább az epikus költeményeiből, rövidebb verseiből és irodalomtudományi tanulmányaiból kiválasztott részletekben, ez visz némi derűlátó felhangot egyébként sokszor pesszimista jövőlátomásaiba.

Ezért tudott mindenek előtt ő kiállni a csak vágyálmokban fennmaradt magyar függetlenségért a maga sajátos „koronázási dicshimnuszában”, amit minden kisdiáknak kívülről illik fújnia.

Úgyszintén Arany kellett ahhoz, hogy Madách Ember tragédiájában ne csak a potenciális nagyságot lássa meg, hanem a pozitív, optimista értelmezhetőség lehetőségét is. Nem véletlen, hogy épp az ő átdolgo-zásában ismerjük ma e korszakos, és kivételesen nemzetközileg is ismert, elismert drámai művet.

És az sem véletlen, hogy a magyar nagyeposz megalkotására törekvő elődök közül éppen Zrínyiben látja meg a mások által követendő példát. Zrínyi művében pedig eszmei téren az emberséget, a költői eszközöket illetően pedig a szavakkal, érzelmekkel való megfontolt takarékosságot emeli ki.

Arany sosem írt márványba véshető kétsorosokat, vagy Oscar Wilde-éhoz hasonló szellemességeket, gondolatai mégis bölcsességről árulkodnak. Ha mindenképp hasonlítanom kellene, a kiteljesedett német barokk legkiválóbb zeneszerzőinek, Bachnak, Telemannak és Handelnek műveihez mérném költeményei és a belőlük kiragadott gondolatok fennköltségét és tökéletességét.

Galamb Zoltán

2008. június 30.

http://www.ekultura.hu:80/mutat.php?cid=4425